Sajtok, ehető alkohol és flódni a Bazilika lábai előtt

flódni
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 19. 08:42

Az Európa egyik legrangosabb karácsonyi vásáraként számon tartott Adventi Ünnep a Bazilikánál a hétvégén, november 22-én nyitja meg a kapuit a Szent István-bazilikánál. A fényfüzérektől ragyogó vásáron találunk kézműves termékeket, a gyerekek korcsolyázhatnak majd az ingyenes jégpályán és 3D-s fényfestést is lesz - olvasható a rendezvény honlapján.

Európa második legjobb karácsonyi vására az Advent Bazilika 2019-ben Forrás: adventbazilika.hu

Mi csoportosan szoktunk kivonulni a térre, mert forralt bort inni baráti társaságban az igazi. Már vannak bejáratott forralt boros pontjaink, de azért az újakat is jó felfedezni. Idén, ahogy a vásár honlapján is olvasható, a gőzölgő fehér- és vörösbor, illetve puncs mellé finom háztáji ételek és alapanyagok is társulnak majd. Ott lesz például a kiállítók között az „Ez SAJT" sajtmanufaktúra, akik díjnyertes és laktózmentes tehén-, juh- és kecskesajtokkal érkeznek. Emellett az érdeklődők kóstolhatnak majd náluk ehető alkoholt is, mely nem más, mint egy harapható, kocka alakú pálinka.

A Gourmand Company saját gyűjtésű hazai gombából készült szarvasgombás termékcsaládjával érkezik, míg édességfronton ott lesz Raj Ráchel Flódnia, amit 2018-ban beválasztottak a '100 Most Jewish Foods' közé, de csorgathatjuk majd a nyálunkat a csokiba mártott gyümölcsöknél és Csóka Brigitta karcagi mézeskalácsai előtt is.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál 2019. november 22. és 2020. január 1. között várja majd a látogatókat. Hétfőtől csütörtökig reggel 10-től este 20 óráig, péntekenként és hétvégente pedig 22 óráig. A vásárt december 24-én 14 óráig tudjuk felkeresni, amíg anyu vagy apu főz, illetve fát díszít.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.