Elképesztő történetet hozott nyilvánosságra a BBC egy asszonyról, aki nem csak hogy egy egész évtizedig férfiként élt, de egy olyan munkában állt helyt, ahol még a legkeményebb férfiak is könnyedén lemorzsolódnak.
Az elmúlt évek legsúlyosabb megrontási ügyére derülhetett fény egy borsodi településen. A rendőrség szerint az apa négy – 12 éven aluli – kislányát is megrontotta, egyikük teherbe is esett a férfitől.
Gonosztevőként élt, s a gonosztevőkhöz méltó temetése volt a balástyai rémként elhíresült sorozatgyilkosnak, Szabó Zoltánnak. A Bors megtudta: a férfit a múlt hónapban hantolták el Szegeden.
<p>Múzeumra való gyűjtemény maradt az elhunyt Torgyán József után. A kisgazda politikus felesége egyelőre nem tudja, mihez kezdjen férje emléktárgyaival. Cseh Mária szerint titkolózik a kormány férje temetéséről.</p>
A végletekig elfajulni látszik Hajdú Péter és Sarka Kata egykor idilli kapcsolata. A kétgyermekes anyuka kiborult, és olyan dolgokat hozott elő a múltból, amikről eddig senki sem tudott.
Számos híres és sikeres ember döntött már úgy, neki megteszi minden munkanapra ugyanaz a ruhaösszeállítás. Az okuk az volt, hogy amúgy is annyi döntést kell meghozniuk naponta, ezt az egyet kiiktatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.