Hatalmas bakit követett el Trump

Hatalmas bakit követett el Trump

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 16. 17:30
BLN

Eddigi legsúlyosabb melléfogását követhette el az amerikai elnök, aki szigorúan titkos hírszerzési információkat osztott meg az orosz külügyminiszterrel. Múlt heti találkozójukon Donald Trump arról beszélt Szergej Lavrovnak a The Washington Post szerint, milyen merényleteket tervez az Iszlám Állam. „A terrorszervezet laptopokba beépített robbanószerkezetekkel tervez merényleteket repülők ellen, és ennek fejleményeiről Trump naponta kap hírszerzési jelentéseket“ – írta a lap fehér házi forrásokra hivatkozva. Az információk egy harmadik ország kémeitől származtak, és a legmagasabb szintű titkosítás vonatkozott rájuk. Az amerikai hírszerzési szervezeteken belül is csak kevesek ismerhették. Ilyesmit nem szokás a legközelebbi katonai szövetségeseknek sem elárulni.

– James Comey FBI-igazgató a történelem kukájába került. Minden más lekerült az asztalról. Ez a legsúlyosabb vád, amivel valaha is az Egyesült Államok regnáló elnökét illették – mondta Alan Dersowitz alkotmányjogász. Trump nem először akasztja ki a titkosszolgákat: már akkor is kihúzta a gyufát, amikor az elnökválasztási kampányban riválisa, Hillary Clinton e-mail-fiókjainak feltörésére buzdított orosz hekkereket. Pár napja pedig váratlanul kirúgta az FBI-igazgató James Comeyt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.