Galambos Boglárka ügyvédjét kizárták az eljárásból, így a zenész feleségének ügyét a legelejéről kell újrakezdeni. Pedig már ez első tárgyalásba is belebetegedett.
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azokat a szülőket, akik nem adatták be gyermeküknek a K-vitamint és ezzel halálát okozták.
Első fokon a törvényi maximumnak megfelelő 15 év börtönre ítélték tegnap azt az immár nagykorú F. Ferencet, aki két éve bestiális módon megölte játszótársa húgát.
A New York-i után most a Los Angeles-i ügyészség is vádat emelt Harvey Weinstein ellen: eszerint a hollywoodi producer 2013-ban az egyik kaliforniai szállodában egy nőt megerőszakolt, egy másikat pedig szexuálisan bántalmazott – az áldozatok...
Egy ügyvédnő állítása szerint eltűnésének másnapján VV Fanni fodrásznál járt. Két év után, a vádlott védőinél jelentkezett az a szekszárdi jogásznő, akit tanúként hallgatnak meg az ügy bírósági tárgyalásán.
A kezdeti elkeseredettséget és kétségbeesést erős bizakodás váltotta fel annál a 82 éves férfinél, aki az akaratán kívül keveredett a volt felnőttfilmes kollégájának emberölési ügyébe. M. György idős korában járt először a bíróság...
Nappal operátorként dolgozott egy gyárban, éjszakára azonban halálos veszedelmet hordozó méregkeverővé változott az áldozatait internetes társkeresőkön behálózó nő. Viktória italba kevert nyugtatóval bódította el a partnereit.
Kezdetben még mind a 11 vádlott szorgalmasan járt Galambos Lajos közműlopási perének tárgyalására. Mára azonban szinte teljesen egyedül maradt a népszerű trombitás, akinek tegnap reggel folytatták a perét.
Beismerő vallomás esetén már ma elítélhetnék a Fenyő János megöletésével vádolt sportvezetőt, de Gyárfás Tamásék egészen másra készülnek. Bár legalább 12 évet kaphat, nem készül a börtönre.
Down-szindrómás testvére megölésével vádolnak egy pécsi férfit, aki egy koszos szobában tartotta beteg rokonát. Bár bevallotta bűnösségét a vádlott, mégis további tárgyalásokat rendelt el a bíróság az ügy körülményeinek tisztázása érdekében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.