Az előkészítő ülésen a férfi nem ismerte be a bűnösségét és nem mondott le tárgyaláshoz való jogáról sem. Ezt követően a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Februárban a vádlott és tanúk meghallgatása várható.
A Bors információi szerint az ügyben rendelkezésre áll egy térfigyelő kamera felvétele is, ami kétséget kizárólag bizonyítja, hogy a fiatalember szándékosan lökte a jeges Dunába a lányt, akinek korábban megkérte a kezét. Úgy tudjuk, hogy az elképesztő eseményre nem a folyó belvárosi szakaszán, hanem Csepel térségében került sor. Információnk szerint a lány négy métert zuhant a nulla fokos vízbe, amiben teljesen elmerült.
Összesen tíz percet tölthetett a vízben, de amikor a közeli lépcsőn kijutott a parta, Krisztofer egy újabb ütéssel fogadta.
Mint arról korábban beszámoltunk, a 18 éves férfi ügyeit egyesítették. Az egyik vádirat szerint a fiatalkorú több alkalommal megverte, késsel és egyéb éles eszközzel megszurkálta barátnőjét, aki a bántalmazások miatt 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Sőt, többször azzal is megfenyegette a nőt, hogy megöli, egy esetben pedig a jeges Dunába is belökte őt.
A másik ügyben pedig azzal vádolják, hogy miután megromlott a viszonya egy későbbi barátnőjével, őt is megfenyegette azzal, hogy megöli és öngyilkosságot követ el. Ennek érdekében a korábbi ügye miatt vele szemben elrendelt bűnügyi felügyeletből megszökött, méghozzá úgy, hogy a lábára szerelt nyomkövetőt levágta magáról.
Magához vett egy kést és a lány lakásához ment, ahol az udvaron rátámadt Vanesszára és annak édesanyjára. Mindkettejüket többször megszúrta a késsel, majd öngyilkossági szándékkal magát is életveszélyesen megsebesítette. A bántalmazás következtében a barátnője életveszélyes, míg annak édesanyja olyan 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, amelyeknél fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.