Evakuálni kellett a gyerekeket egy angliai kórházból, miután egy róka felmászott a tetőre, és beszakadt alatta a mennyezet. A bizarr balesetben végül senki nem sérült meg.
Rókának öltözve, nőnek sminkelve jósként keresi a napi betevőt Pakisztán leghíresebb férfi jósa, Mumtaz. Tömött sorokban várakoznak rá az emberek az állatkertben, ahol egy ketrecben rendel.
Emberölési kísérlet miatt vonják felelősségre G. Jánost, pedig a lábatlani gazda csak a szárnyasait akarta megvédeni. A 220 volt azonban – mint megírtuk – nem a rókát, hanem szomszédját, T. Györgyöt rázta meg.
Áramot vezetett a kerítése fölé egy lábatlani férfi, hogy megvédje állatait a ragadozóktól. Szomszédját csapta meg az áram, aki könnyű sérüléseket szenvedett.
Egy brit nyugdíjasnak elege lett abból, hogy a rókák folyamatosan dézsmálják díjnyertes kacsáit, ezért új házőrzőket vásárolt farmjára. Dexter és Alfie, a két alpaka kíméletlenül elbánik a betolakodókkal.
Különleges képeket készített a norvég sarkvidéken Pal Jakobsen. A fotós egy vadrezervátumban töltött el néhány órát, de ennyi idő alatt is meghitt kapcsolatba került a veszélyeztetett sarki rókákkal.
Egy rémült rókakölyköt és védett vörös vércsét zárt be a fészerébe egy törökszentmiklósi férfi. A jászsági “Simabőrű” ellen eljárás indult, természetkárosítás miatt kell felelnie.
A világ végére is magával viszi plüssrókáját Jessica Johnson. Az amerikai nô hároméves korában kapta a játékot, s azóta körbeutazta vele a Földet. Most könyvet ír Róka úr kalandjairól.
Nem számít az évszak, sem a kerítés: a vadállatok szinte minden kertes házba utat találnak. Ha megjelenik a hívatlan vendég, érdemes segítséget kérni az önkormányzattól.
Kajára pályázott, ám csúnyán helybenhagyták azt a rókát, aki egy brit macska vacsoráját szerette volna megdézsmálni. A fekete-fehér jószág nem hagyta magát, karommal védte meg az elemózsiát.
Egy róka ment be a mosdóba, miközben az angol férfi éppen a dolgát végezte. Nemcsak őt, hanem a barátnőjét és a macskájukat is megtámadta az állat, a kaland végére vérben úszott minden.
Egy busz utasai megkövülten nézték, ahogy egy kutyafalka a forgalmas út szélére hajszol, és darabokra tép egy szerencsétlen jószágot. A vadászkopók tulajdonképpen csak a dolgukat tették.
Valóra vált a rémálmuk azoknak a brit szülőknek, akik azt látták, hogy pár napos csecsemőjüket egy vadállat harapdálja. Csodával határos módon a kisfiú túlélte a támadást.
Az anya arra ment be gyerekszobába, hogy egy róka marcangolja az egy hónapos kisbabája kezét. Alig tudta elüldözni az állatot, amely így is leharapta a kicsi egyik ujját.
A Whitelock család kertjében randalírozott egy eltévedt róka. Kis híján szétmarcangolta a hároméves kisfiút, majd többször is visszatért a tetthelyre. Szakértők szerint még sincs ok a pánikra.
A szibériai tundrán talált mamutbébire emlékeztetnek azok a fotók, melyek Norvégiában készültek. A főszereplő azonban itt egy róka, mely mozdulat közben fagyott bele a folyóba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.