G. Jánosnak idén már a hetedik tyúkja tűnt el. A 63 éves férfi úgy döntött, 220 voltos vezetéket feszít a kerítése fölé, és erről szomszédait is tájékoztatta. T. György tudott az áramvezetékről, amikor hétfőn kukoricával akarta megetetni szomszédja tyúkjait, mégis baj történt. Égésnyomokkal a kezén vitték kórházba.
– Emberölési kísérlet megalapozott gyanújával hallgattuk ki G. Jánost, aki a büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet – közölte Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
– Egy-két évvel ezelőtt kezdett egyre több tyúk eltűnni, ezért a város rókacsapdákat szerzett be. A szerkezeteket a panaszosok rendelkezésére bocsátottuk. G. János nem volt köztük. Furcsállom sajátos módszerét – csóválja a fejét Dinnyés István, Lábatlan polgármestere.
A pórul járt szomszéd családja nem akart nyilatkozni, G. Jánost pedig nem találtuk otthon. A környékbeliek többször láttak rókát az utcában. Van, aki villanypásztorral védekezik, van, aki őrködik, és – mondják – nem csak négylábú tolvajok vannak a faluban. Névvel, arccal azonban senki nem akart véleményt formálni a történtekről.
Első fokon még felfüggesztett fogházra ítélték, jogerősen végül csak megrovásban részesült az a kesznyéteni uborkás gazda, aki a kertjét árammal védte, s ezzel egy 48 éves tolvajnak halált, két másiknak pedig sérülést okozott. A 2008-as ügy nagy vihart kavart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.