A két művész még a Sose halunk meg című film kapcsán dolgozott együtt. A főcímdalt Dés László szerezte, Presser Gábor énekelte. Azonban ebből adódott némi konfliktusa a párosnak.
A csikorgó hideg és a koronavírus-veszély ellenére is jó néhány régi jó barát kísértre utolsó útjára az Omega együttes néhai zenészét, Benkő Lászlót. A mélyen megrendült énekes, Kóbor János nem tudta végignézni, ahogy sírba teszik barátját.
A Neked írom a dalt az a dal, amit évtizedek óta mindenki énekel. Teli van szívvel, közösségteremtő ereje van. Nem ennek indult, 44 éve a hatalomnak akart beszólni a szerző.
Napok alatt elkapkodtak minden jegyet az ország egyik legkedveltebb zenészének koncertjére. Pici bácsi népszerűségét mutatja, hogy képes egymás után háromszor megtölteni a Papp László Budapest Sportarénát.
Kitaszítottságról, szegénységről, magányról, romaságról énekel új dalában Oláh Ibolya. A megindító szerzeményt a Kossuth-díjas Presser Gábor jegyzi, akivel hosszú évek óta mély barátságot ápol.
Visszautasította a Somló Tamás dalaiból készült musicalt az idei évadban a Vígszínház. Ez azért is furcsa, mert néhány napja két telt házas koncert is volt a tavaly elhunyt LGT-s legenda emlékére, akit rajongói halála után sem hagytak el.
A kor csak egy szám, erre a számra pedig fittyet hány Presser Gábor. A 69 éves előadóművészt semmi sem tántorítja el, ha alkotásról van szó. Sem a kilométerek, sem a gravitáció.
<p>Claudia szerint Bereczki Zoltán már nem nézi a „kommersz sz.rt”, ezért nem hallhatta, amikor az ítész a Sztárban sztárban kemény kritikával illette egy korábbi produkcióját.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.