Reakció

Presser Gábor súlyos dolgot állít Som Lajosról, kemény szavakkal reagált a Piramis dobosa

Létrehozva: 2022.09.29.

A Piramis korábbi dobosa, Köves Miklós nem tartja tisztességesnek azt, amit Presser Gábor állít Som Lajosról.

Som Lajos egy interjúban korábban úgy fogalmazott, elmondta a Piramis tagjainak, hogy ő egy ügynök. A zenekar korábbi dobosa, Köves Miklós a Felfelé zuhanás című műsorban most azt mondta, ez számukra nem volt egyértelmű.

Fogalmunk sem volt az ilyen ügynökösködésről akkoriban. Annyit mondott, hogy van egy belügyi összekötője, miután mi sokat járunk külföldre

– emlékezett vissza a Piramis korábbi dobosa.

„Szent meggyőződésem, hogy nem rólunk jelentett, hanem valaki másról kellett neki jelentenie. A saját zenekaráról nem fog hülyeségeket mondani, meg nem is volt mit. Azt, hogy valaki behozott egy gitárt és nem vámolta le, ezen nem kell mit jelenteni” – tette hozzá.

Kadarkai Endre műsorvezető megjegyezte, Presser Gábor azt írja az életrajzi könyvében, hogy volt egy olyan történet, amikor ők jöttek haza az Omegával és valaki – véleménye szerint Som Lajos – leadta a drótot, hogy ők be akarnak hozni bizonyos dolgokat az országba.

Semmiképpen nem tudom ezt elhinni és nem tartom tisztességesnek a Picinek ezt a… pláne ha nem biztos benne. Ilyet nem lehet feltételezni, le lehet kérni az ügynök aktákat, minden érintett lekérte és átolvasta, hogy miről van szó. Én nem vagyok ennyire elfogult a Lajossal kapcsolatban, de kizártnak tartom

– reagált Köves Miklós, aki azt nem titkolja, hogy voltak küzdelmek az akkori zenekarok között, de hogy Som Lajos kimondottan az Omegára vagy az LGT-re féltékeny lett volna, azt nem gondolja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078287_auto_resized.jpg
ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...