„Azok a kis fürtök!” – Egyszerűen nem lehet betelni Rúzsa Magdi imádni való ikreivel – fotó

Rúzsa Magdi
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 15. 22:15
Rúzs Magdi gyerkőce ezúttal is mindenkit levett a lábáról.
N.T.

A Máté Péter-díjas énekesnőnek a 2006-os Megasztárban való szereplése óta bérelt helye van szívünkben, amióta pedig édesanya lett már a tündéri ikreinek is.

Ruzsa Magdi
Az énekesnő gyermekei is nagy érdeklődét mutatnak a zene iránt Fotó: YouTube

Rúzsa Magdi mindig is szeretett volna édesanya lenni, így bár először picit meg is ijedtek férjével, hogy az első próbálkozásra rögtön egy hármas ikreket sikerült összehozniuk boldogságuk határtalan volt.

Pontosabban mai napig is az, hiszen a jócskán megnövekedett teendők mellett sem tudnak betelni a kis Lujza, Keve és Zalán cukiságával, amit követői legnagyobb örömére a közösségi oldalán is gyakran megoszt az énekesnő.

Mint ahogy azt tette most is, bár ezúttal a három cukorborsó közül csak Kevét kapta lencsevégre a büszke anyuka, méghozzá nem is akárkinek a társaságában.

Keve, a Pici bácsi és a zene

írta a színpad mellett készült fotóhoz Rúzsa Magdi, és mint jól tudjuk a Pici az Presser Gábor beceneve, aki a fotón a épp a zongoránál ül. Magdi a tündéri kép láttán elámultak, hogy már milyen nagyok a gyerkőcök, illetve azt is többen megjegyezték, hogy ők is pont olyan fogékonyak lesznek a zene iránt, mint az édesanyjuk.

Legszebb korszak. Azok a kis fürtök!

– kommentelte Magdi egyik követője a képhez.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.