A csütörtöki EU-csúcs előkészítéseként Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt megbeszélést folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, majd délután a visegrádi országok miniszterelnökeivel is egyeztetett – közölte...
Semmit sem bizonyítanak a Karácsony Gergely által nyilvánosságra hozott dokumentumok a Pesti úti idősotthon ügyében. A főpolgármester és az intézmény igazgatója még mindig nem mutatták be azt a szerződést, ami bizonyítja, a törvényi...
Magyarországnak sikerült elkerülnie a fertőzés ugrásszerű növekedését, az egészségügy a tesztelések terén is jól teljesít, és jól teszi, ha biztosítja a maximális kórházi kapacitást szükség esetére. Ledia...
<div class="article-lead">
A kormány iránti magas bizalom a kormánypártra is kedvezően hatott, így a biztos szavazók körében elérte az 55 százalékot – derül ki a Nézőpont Intézet múlt heti telefonos kutatásából. A kijárási korlátozás...
Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke vasárnap a közszolgálati cseh hírtelevízió...
A koronavírus az ellenségünk, nem az Európai Unió, nem az Európai Néppárt (EPP) és még csak nem is a magyar ellenzék – hangsúlyozta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Valeurs actuelles című francia...
A Magyar Nemzetben ismertette a pénzügyminiszter helyettese, milyen ütemezés szerint adja vissza a nyugdíjasoknak a kormány azt a 13. havi nyugdíjat, amit a balliberális kormány elvett tőlük.
Szijjártó Péter külügyminiszter közösségi oldalán számolt be az elmúlt 24 órában érkezett védekezési eszközökről, melyek között maszkok, fertőtlenítőszerek és köpenyek is vannak.
Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere, a veszélyhelyzet leple alatt rendeleti úton 29 millió forintos szerződést kötött Gyurcsány Ferenc adócsaló ügyvédjével, Czeglédy Csabával.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Tolna Megyei Balassa János Kórházban tett váratlan látogatást, az ellenőrzés keretében végigjárta – majd a közösségi oldalán bemutatta – a koronavírus-gyanús vagy igazolt fertőzöttek...
Szombaton Kiskunhalason tartott ellenőrzést Orbán Viktor miniszterelnök – írja a <a href="https://ripost.hu/politik/insider/europa-legmodernebb-mobil-jarvanykorhazat-kereste-fel-orban-viktor-kiskunhalason-video-2370660/#" target="_blank">Ripost</a>.
Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen ment ki ellenőrzést tartani a Pesti úti idősotthonba a tömeges koronavírus-fertőzések miatt, és nem mindent talált rendben
Egyre több a bizonyíték, hogy Soros György és spekuláns csapata áll a forint szándékos gyengítése mögött. Naponta több százmillió dollárral manipulálnak, hogy meggyengítsék a magyar fizetőeszközt. Sorosnak semmi sem drága – írja...
Karácsony Gergely hosszú heteken keresztül arra hivatkozva nem vezette be az ingyenes parkolást Budapesten, mert az szerinte káoszhoz vezetne és elfogynának a parkolóhelyek. Most, hogy a kormány az egész országban ingyenessé tette a parkolást,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.