A szűrések, így például a nőgyógyászati szűrés akár életet is menthet, de legalábbis megkönnyítheti a kezelést, illetve szerencsés esetben meggyőződhetünk arról, hogy minden rendben van.
A magyar nők több mint fele szerint semmilyen kockázatot nem jelent, ha egyszer elfelejtik bevenni a fogamzásgátló tablettát, és csak 3 százalékuk van tisztában azzal, hogy a kihagyás akár abortuszhoz is vezethet.
A PCOS napjaink egyik leggyakoribb meddőségi oka. Sajnos egyre több nő szenved tőle, mely nem csak a teherbeesést nehezíti meg, hanem még számos kellemetlenséggel jár, mint pl. szőrösödés, menstruációs problémák, elhízás.
Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének "újraébresztésre" - az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.
Míg korábban csak karneváli forgatag jó alakú táncosnőin feszültek ezek az apró ruhadarabok, addig mára már szinte egyetlen nő fehérnemű kollekciójából sem hiányozhatnak.
Az agyalapi mirigyből kivont anyag segítségével kezelt édesanya a múlt héten adott életet első gyermekének. Hogyan segíthet a csókpeptin, a meddőség kezelésében?
Csak napi 10 perc, de ha nem megfelelő képen történik, többet árthat, mint gondolnánk. Tévhitek az intim tornáról, mit nevezhetünk intim tornának és mi nem az?
Az emberiség egyre gyengül, és bizonyítékok támasztják alá, hogy a mai fiataloknak egyszerűen nincs akkora izomerejük, mint szüleiknek, nagyszüleiknek.
A Szinapszis Kft. egy nemzetközi projekt (Aurora Projekt) keretében 6 ország (Románia, Csehország, Szlovákia, Görögország, Olaszország, Magyarország) több mint 2300 válaszadójának ismereteit elemezte.
Legalább ennyi lépést kell megtenniük azoknak a középkorú hölgyeknek, akik szeretnék csökkenteni a cukorbetegség és a metabolikus szindróma kockázatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.