<p>Minden követ megmozgat a 24 éves miskolci Rentka Ádám, hogy munkát találjon. A fiatal férfi nincs könnyű helyzetben, gyermekkori agyhártyagyulladása miatt kerekesszékbe kényszerült, és beszélni sem tud. Megkeresésünkre is írásban válaszolt.</p>
Elege lett a politikából Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszternek, akit hétfőn jogerősen felmentett a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen kezelés vádja alól. Az expolitikus a tárgyalás után a Borsnak beszélt a terveiről.
Nem sokáig lehetett madarat fogatni egy fiatalemberrel, aki tetemes összeget, forintra átszámolva 3,2 millió forintot nyert Kenón. A pénznek több mint a felét ugyanis alapból elbukta.
Karácsony előtt három nappal közölte a közmédia 120–130 emberrel, hogy megszűnik a munkaviszonyuk. Köztük van az MTVA sztár műsorvezetője is, a csatorna emblematikus arca.
Ha felesége nem dolgozna, talán már az utcára került volna az egykor ünnepelt sportoló. Olimpiai bajnok tornász, életjáradéka mégis csak a hitelre és gyerektartásra elég.
Tény, hogy Dennis lett a ValóVilág 7 legnagyobb vesztese: másodikként végzett, ráadásul villabéli szerelmével, Fannival csak reménykedni tudnak abban, hogy megtalálják őket a lehetőségek, egyelőre ugyanis mindketten munkanélküliek.
Munkája ugyan kevés akad, mégsem kell nélkülöznie Horváth Évának, aki milliárdos szerelme mellett úszik a boldogságban és az egzotikus országok tengereiben.
Miután a féj és a feleség is elvesztette a munkáját, el kellett adniuk imádott otthonukat, amit már nem tudtak többé fenntartani. Most hihetetlen öröm érte őket.
Az angol fogadóirodáknál négyen találták el, hogy a németek 7-1-re elverik a brazilokat a futball-vb elődöntőjében. A legtöbbet, 2500 fontot egy munkanélküli szakács nyert.
Sorsjegyekre költötte munkanélküli segélye egy részét egy brit férfi. Bejött neki: nemcsak készpénzt nyert, de egy húszmillió forint értékű Porschét is.
Munkanélküli, mégsincs nála boldogabb ember a világon. Szíj Melinda új szerelmének és a vallásnak köszönheti, hogy ismét mikrofont ragad. A hajdanán nejlonszatyrával azonosított kétgyerekes anyuka megújult külsővel állt a kamerák elé.
Őrültség! Vagy mégsem? Két MSZP-s politikus, Harangozó Gábor és Braun Róbert 40-50 ezer forint közötti alapjövedelmet adna mindenkinek. Munka nélkül. Svájcban is hasonlót terveznek, igaz, ott hatszázezer járna fejenként.
Hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában egy leszbikus pár története. A két nő stresszre hivatkozva nem keresett munkát, viszont lakást igényeltek az államtól, amit meg is kaptak.
Lassan kezd egyenesbe jönni Cristofel élete. A nagyszájú kubai végre letett arról, hogy a szórakoztatóiparban érvényesüljön, inkább kitanult egy szakmát.
Tizenhat levél gyógyszert vett be, így lett öngyilkos Molnár Tünde. Szülei szerint a 26 éves miskolci lány a kudarcai elől menekült el, nem talált munkát, és értéktelennek érezte magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.