Munkanélküliként él a volt miniszter

Munkanélküliként él a volt miniszter

miniszter
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 22. 10:30
Elege lett a politikából Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszternek, akit hétfőn jogerősen felmentett a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen kezelés vádja alól. Az expolitikus a tárgyalás után a Borsnak beszélt a ter­veiről.
MR

– A megélhetésem a politikán alapult, ezt tették tönkre az igaztalan vádakkal – kezdte Juhász, akit még 2010-ben vádolt meg az ügyészség azzal, hogy törvénytelenül engedélyezte volt államtitkárának, Fapál Lászlónak szolgálati lakása megvásárlását. Juhász ügyvédje bejelentette, kártérítést követelnek.

– Az MSZP országgyűlési képviselője voltam 2014-ig, és vezető tisztségeket viseltem a pártomban, de az ügy rossz fényt vetett a szocialistákra, ezért – érthető okokból – kihátráltak mögülem – mondta Juhász, aki, miután kiesett a parlamentből, munkanélküli lett. Jelenleg a Szabolcs megyei Tiszadobon él feleségével és két fiával. Két lányától már két unokája is született.

– Több állásajánlatot is kaptam az üzleti szférából, de amíg a per le nem zárult, nem vállalhattam el azokat – tette hozzá Juhász. Az expolitikus a Facebook-oldalán nagyon aktív és szókimondó. A volt MSZP-s Szili Katalin miniszterelnöki megbízottról például ezt írta: elolvastam a Szili Katival, egykor volt barátommal, harcostársammal ké­szített interjút. Hánytam egyet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.