Celeb

Molnár Anikó nem örült egykori terhességének

O. Zs.

Létrehozva: 2016.09.23.

Egy nő életében az egyik legnagyobb csapás, ha elveszti a magzatát. Sokszor ez egy életen át tartó sebet ejt a nôk lelkén, az érintettek mélyen eltemetik magukban a gyászt, és megtanulnak együtt élni vele. Molnár Anikó hét év után most beszélt először arról, miért döntött egykor az abortusz mellett. Az egykori Nagy Ő az ATV péntek este debütáló, Csisztu 24 című műsorában azt is bevallotta, hogy még most sem vállalna őszinte szívvel gyereket.

A nők többségével ellentétben ugyanis Molnár Anikó nem álmodozott arról bakfiskorában, hogy egyszer családja lesz, gyerekek futkosnak a szoknyája körül. Bár kapcsolatait hosszú távra tervezte, végül mindig csalódnia kellett. 

Hónapok óta együtt járt egy civil foglalkozású fiúval 2009-ben, amikor bombaként robbant a hír: az egykori Nagy Ő áldott állapotba került. Nem sokkal a gólyahír után azonban már arról szólt a fáma, hogy Anikó nőgyógyászati beavatkozáson esett át, megszakíttatta terhességét.

– Azért vetettem el, mert a vá­randósság időpontjában még nem volt annyira stabil az akkori kapcsolatom. Utólag ez be is igazolódott. Meg egyébként sem éreztem magamban azokat az ösztönöket, amelyek nélkül valószínűleg csak teherként éltem volna meg az anyaságot. Talán emiatt is van az, hogy nem viselt meg lelkileg a terhességmegszakítás – mondta el a Borsnak. – Az akkori életkörülményeim sem voltak ideálisak a gyermekvállaláshoz – ecsetelte döntése okát a ma már sminktetoválással foglalkozó egykori villalakó, akinek évekig nem volt állandó munkája, folyton pénzügyi problémákkal küzdött, édesanyjával hatalmas hiteleket vettek fel a házukra. 

–  Bár azóta sok minden a helyére került az életemben, pillanatnyilag még mindig az útkeresés fázisában vagyok. Je­lenlegi párkapcsolatom pedig még túl friss ahhoz, hogy biztonságosan ter­vezni tudjak bármit – tette hozzá Anikó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475214
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475214
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók