Egy pofátlan kakadu rendszeresen betör egy család konyhájába az ablakon át csak azért, hogy diót lophasson. Íme, egy cuki felvétel a tündéri tolvajról.
Csak egy biztonságos hely volt a menhelyi állatok számára a hurrikán ideje alatt, így Ricardo egy percig sem gondolkodott: egytől egyig hazaköltöztette az állatokat.
Szerencsére mind az anyabagoly, mind pedig a fiókái jobban vannak, már szépen esznek – nyugtatta meg a súlyosan bántalmazott állatokért aggódókat a Mályi Madármentő Állomás a hivatalos Facebook-oldalán.
Ötödik hete fóti otthonában, karanténban tartózkodik az egykori profi ökölvívó világbajnok, Erdei Zsolt: ott várja a nemzetközi versenynaptár közzétételét.
Egyre több csőrös keres menedéket és otthont a városokban. Sokan nem tudják, hogy hozzá szabad-e érni például a fészkükhöz, ha számunkra rossz helyre telepedtek.
Bár egy protézis a végtagját vesztett kedvencnek százezrekbe is kerülhet, az állat jó eséllyel élhet úgy, mint azelőtt. Jó hír, hogy a madarak számára ingyenes a művégtag.
Veszélyt és örömöt egyaránt értenek a madarak énekéből a mókusok – az egymás mellett élő állatok igenis figyelnek egymásra. Már Misi mókus is Szajkó néni „tanácsait” fogadta meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.