Patkány helyett védett madarat fogott meg a ragasztó – ezzel a trükkel mentették meg

Patkány helyett védett madarat fogott meg a ragasztó – ezzel a trükkel mentették meg

segítők
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 25. 21:30
Bors

Nem mindennapi feladathoz riasztották az Állatmentő Liga szakembereit a napokban. Az újpesti állatmentőknek ezúttal egy ragasztóba ragadt madárnak kellett megmenteni az életét.

Egy férfi hívott minket egy újpesti házhoz, ahol az édesapja egy borzasztóan erős rágcsálóragasztóval bekent papír patkánycsapdát csinált. Csakhogy valahogy egy védett madár, egy ökörszem ragadt bele – mesélte a Borsnak Pataki Gábor, a IV. kerületi állatmentők vezetője, aki a Fővárosi Állatkert madármentő állomásán ellesett trükkel egy óra alatt szabadította ki az életéért küzdő madarat.

A hintőpor oldja ezt a ragasztót, így azzal szórtuk be a leragadt testrészeit. Nagyon óvatosan kellett hozzáérnünk, egy hirtelen mozdulattól ugyanis könnyen leszakadhatott volna a lába – tette hozzá a szakember.

A kis madár egy kis tollvesztéssel megúszta a balesetet, a már rehabilitációval is foglalkozó állatmentőnél gyógyulgat, előreláthatólag tavaszig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.