Az M1 aktuális csatorna úgy tudja, legalább három magyar hegymászó volt szombaton a földrengés idején Nepálban, egyikük jelezte, hogy nem történt baja, a másik két hegymászóról azonban nincsenek információk.
Karácsony óta dolgozott Ausztriában a mórahalmi E. Attila, akit hétfőn elsodort egy lavina. A 32 éves férfi két hete még előléptetésének örült, konyhafőnök lett egy síterepen lévő szállodában.
Két lavina sodort el síelőket az északkelet-olaszországi Alto Adige hegyein. Mintegy húsz embert mentettek ki, hárman megsérültek, egy ember eltűnt. Az olasz férfit később a hóban találták meg már élettelenül.
Meghalt két európai és egy japán hegymászó a Himalájában: a német és az olasz mászóval lavina végzett a Sisapangmán, japán társuk pedig lezuhant egy másik nyolcezres hegyen.
Lavina ölt meg Kanadában egy német sörmilliárdost. A 45 éves üzletember, Jannik Inselkammer az egyik neves müncheni sörfőzdének, az Augustinernek volt a főnöke. Úgynevezett helisízésen volt az észak-amerikai országban.
Még csak két év telt el azóta, hogy lavina temette be Johan Friso herceget az ausztriai Lechben a holland királyi család szokásos síüdülésén. Ám az uralkodóház tagjai ismét mosolyogva pózoltak a fotósok hadának a tragédia helyszínén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.