Halálos lavina: romániai magyarok után nyomoznak

Franciaország
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 21. 08:00
Még mindig igen szűkszavú a rendőrség a múlt csütörtöki, francia lavinakatasztrófa kapcsán.
BLN

Magyarországi állampolgár nem érintett a francia Alpokban történt múlt heti tragédiában – árulta el a Bors kérdésére a Külügyminisztérium. A tájékoztatás a párizsi magyar konzuli hivatalra érkezett a francia ügyészségtől, ám a grenoble-i hatóság elég szűkszavú a nyomozást illetően.

Múlt szerdán egy lyoni iskola tíz diákjának adott síórát egy tanár az Alpokban, amikor egy lavina elsodorta őket: egy 14 éves lány, egy 16 éves fiú és egy 57 éves ukrán férfi halt meg. Ezután a francia Le Figaro azt írta: a lavinát egy románokból és magyarokból álló tizenöt fős társaság idézhette elő. 

Egy 47 éves francia tanárt em­ber­­öléssel gyanúsítottak meg.

Az állítólagos magyar csoportról eddig azonban nem sok részlet derült ki, és a közlések alapján eddig az sem volt egyértelmű, romániai magyarokat, vagy magyarországi lakosokat hoznak összefüggésbe a tragédiával. Jelen állás szerint a csoport összes tagját meggyanúsítanák ember­öléssel.

A Bors több kérdéssel fordult a romániai és a francia hatóságokhoz is, választ azonban egyik helyről sem kaptunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.