Aktuális

Gyilkos lavina: 9 halott – Kleinéknek nincs baja

Bors

Létrehozva: 2014.04.18.

Tizennégy serpa közül eddig kilenc holttestét találták meg. A magyar expedíció szerencsére nem a nepáli oldalon van.

Legalább kilenc hegyi vezető életét vesztette egy lavinabalesetben a Mount Everesten, a hegy nepáli oldalán, az úgynevezett kettes tábor alatti útvonalon. További serpákat egyelőre eltűntként tartanak nyilván – közölték a nepáli hatóságok.

– A mentőegységek négy holttestet már kiástak, további kettőt most próbálnak kiszabadítani – közölte reggel Ang Tshering serpa, a nepáli hegymászószövetség elnöke. Később további áldozatokat is találtak.

A lavina reggel háromnegyed hét körül indult meg 5800 méteres magasságban, az úgynevezett Popcorn-fielden (Pattogatott kukorica-föld). Sok mászó megsérült még, de a számukról egyelőre nincs pontos adat.

A turisztikai minisztérium szóvivője szerint mindegyik áldozat serpa, akik a csúcshoz vezető utat készítették elő. Ami biztos, hogy 14 mászó vitt felszerelést és poggyászt a szerencsétlenséggel érintett területre, hogy közülük hányan vesztek oda, még nem tudni.

A hegy tibeti (kínai) oldalán lévő alaptáborban van a Klein Dávid hegymászó vezette expedíció. Őket természetesen nem érintette a lavina. A tibeti alaptáborból mentőcsapatokat sem indítanak, a nagy távolság miatt ennek nem lenne értelme.

A Mount Everest 8848 méterével a Föld legmagasabb hegye. Évente több százan akarnak feljutni a tetejére. Eddig több mint 300 alpinista halálát követelte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715031611
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715031611
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715031611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715031611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?