Éppen fut a mozikban a Lavina című svéd film. A film kulcsjelenete a lenti trailerben is látható: egy Alpokban fekvő magashegyi étterem teraszán az emberek békésen ebédelnek, ám hirtelen elindul feléjük egy szándékosan kiváltott mesterséges lavina. Kitör a káosz, többen menekülnek, mások az asztalok alá kuporodnak, aztán lassan oszlani kezd a köd, és kiderül, hogy mindenki épségben megúszta.
A filmet végigkísérik az úgynevezett megelőző telepített lavinaindító rendszerek kellemetlen és vészjósló dörgései, melyeket főleg esténként kapcsolnak be, amikor a síelők előtt már zárva vannak a pályák.
Kíváncsiak voltunk, mennyire reálisak a filmben látott jelenetek, ezért Monostori András geográfus, hegymászó oktató- és vezetőhöz fordultunk. A szakember amellett, hogy jól ismeri a magashegységeket, az olasz lavinaszolgálatnál képezte magát, így a szóban forgó természeti jelenségnek is jó ismerője.
Mi a lavina?
Íme a lavina definíciója: a hegyoldalról egyensúlyvesztés miatt leomló hótömeg.
Ezeket lehet látni a filmben, és azt, ahogy a lavinákat hatalmas pukkanásokkal előidézik. „A robbantásokat ténylegesen szokták végezni, pont azért, hogy soha ne gyűljön fel annyi hó a sípályák fölött, hogy elérje az embereket" – magyarázza. Preventív intézkedésről, kontrollált és előre alaposan kiszámolt dologról van tehát szó, ami a hegyekben sportolók biztonságát szolgálja. „A potenciálisan érintett területet előtte mindig kiürítik. Szirénával is szokták jelezni, nehogy a munkatársak közül bárki a területen maradjon. A lényeg, hogy nagy rezgéshullámokat keltsenek, amire többféle módszer van: lehet hangbomba, telepített ágyú segítségével, de olyan is előfordul, hogy helikopterről ejtenek bele patronokat a hómezőbe".
Létezik egy csendesebb módszer is, jobbára a sípályák tetején vagy oldalában: a lavinafogók, melyekkel az esetlegesen lefelé zúduló hótömeget fogják meg. „Ennek láttán szokott felmerülni a laikusokban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki kerítést csinál a hegyre?" – mond egy értelmezési lehetőséget. Ez persze addig működik, míg nem zúdul le annyi hó, ami betakarja a lavinafogókat, onnantól kezdve hatástalanok.
A filmben hangos, sorozatos dörgéseket lehet hallani éjjelente, ami Monostori András szerint kissé felnagyítás, maga a robbantás ugyanis nem jár okvetlen akkora zajjal; a lavina morajlása sokkal nagyobb lehet, mint amivel kiváltják – aki még nem tapasztalt ilyet, annak szemléletes képet ad: mintha dörögne az ég és nem akarná abbahagyni.
Az mindenképp reális, hogy sokat havazik a filmben éjjelente, mert ha nem így lenne, és napokig nem esne a hó, nem lenne indokolt ennyi robbantgatás. „Összességében teljesen elképzelhető dolgokat hoztak össze a filmben, és így kerekítették ki a szituációt" – mondja.
Bár ilyen konkrét jelenet nincs a filmben – csak a lehetőségét lebegtetik meg – a lavinák bő 90 százalékát az emberek, azaz a síelők vagy a hegymászók okozzák azzal, hogy túlterhelik a lejtőt. „Például amikor süt a nap, nem mérik fel a veszélyeket, hogy mondjuk alattuk, a mélyben lehet egy gyengébb réteg. Ezt önmagában megindíthatja az, ha az emberek rámennek a hóra. A fölső hótakaró nem kötődik az alatta lévő réteghez. Ha valaki rámegy, elvághatja a felső réteget, és éppen azt fogja elvinni a lavina, aki elindította" – magyarázza a szakember.
Ritkán, de előfordulhat, hogy oldalra ki tud csúszni az ember a lavinából, de valószínűbb, hogy tehetetlenül sodródik. Ha pedig valakit a hó maga alá temet, saját erejéből általában nem tud onnan kiverekedni. „A statisztikák azt mutatják, hogy ha 15-18 perc alatt megtalálják az illetőt, még túlélheti a balesetet, ellenben 40 perc után már csak 20 százalék annak az esélye, hogy élő embert hoznak ki a masszává sűrűsödő hó alól".
Monostori András arra buzdít, hogy ha valaki télen a magashegységekbe megy – nyilván itt nem a kijelölt sípályákról van szó - vigyen magával lavina-jeladót, és tanulja meg a használatát. Az első persze a megelőzés, azaz, hogy ne is kerüljön ilyen helyzetbe, ezért tart András kurzusokat, ahol a résztvevők elsajátíthatják, milyen jelekből ismerjük meg a hómezőn a lavinagyanús helyeket, illetve ha már megtörtént a baj, a résztvevők megtanulhatják, hogy lehet biztonságosan megkezdeni a mentést.
Meglepő, de Budapesttől 90-100 kilométerre, már az Alacsony-Tátrában is előfordulnak lavinák. Néhány évvel ezelőtt például a Chopok- és Gyömbér-csúcsról zúdult lefelé a déli oldalra és meg sem állt a Trangoska-völgyig, ahol benyomta egy ház falát (aki járt arra, az tudja, hogy ez meglehetősen nagy távolság).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.