Meg lehet úszni a lavinát?

Éppen fut a mozikban a Lavina című svéd film. A film kulcsjelenete a lenti trailerben is látható: egy Alpokban fekvő magashegyi étterem teraszán az emberek békésen ebédelnek, ám hirtelen elindul feléjük egy szándékosan kiváltott mesterséges lavina. Kitör a káosz, többen menekülnek, mások az asztalok alá kuporodnak, aztán lassan oszlani kezd a köd, és kiderül, hogy mindenki épségben megúszta.

A filmet végigkísérik az úgynevezett megelőző telepített lavinaindító rendszerek kellemetlen és vészjósló dörgései, melyeket főleg esténként kapcsolnak be, amikor a síelők előtt már zárva vannak a pályák.

Kíváncsiak voltunk, mennyire reálisak a filmben látott jelenetek, ezért Monostori András geográfus, hegymászó oktató- és vezetőhöz fordultunk. A szakember amellett, hogy jól ismeri a magashegységeket, az olasz lavinaszolgálatnál képezte magát, így a szóban forgó természeti jelenségnek is jó ismerője.

Robbantásokkal előidézett mesterséges lavinák

Ezeket lehet látni a filmben, és azt, ahogy a lavinákat hatalmas pukkanásokkal előidézik. „A robbantásokat ténylegesen szokták végezni, pont azért, hogy soha ne gyűljön fel annyi hó a sípályák fölött, hogy elérje az embereket" – magyarázza. Preventív intézkedésről, kontrollált és előre alaposan kiszámolt dologról van tehát szó, ami a hegyekben sportolók biztonságát szolgálja. „A potenciálisan érintett területet előtte mindig kiürítik. Szirénával is szokták jelezni, nehogy a munkatársak közül bárki a területen maradjon. A lényeg, hogy nagy rezgéshullámokat keltsenek, amire többféle módszer van: lehet hangbomba, telepített ágyú segítségével, de olyan is előfordul, hogy helikopterről ejtenek bele patronokat a hómezőbe".

Létezik egy csendesebb módszer is, jobbára a sípályák tetején vagy oldalában: a lavinafogók, melyekkel az esetlegesen lefelé zúduló hótömeget fogják meg. „Ennek láttán szokott felmerülni a laikusokban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki kerítést csinál a hegyre?" – mond egy értelmezési lehetőséget. Ez persze addig működik, míg nem zúdul le annyi hó, ami betakarja a lavinafogókat, onnantól kezdve hatástalanok.

A filmben hangos, sorozatos dörgéseket lehet hallani éjjelente, ami Monostori András szerint kissé felnagyítás, maga a robbantás ugyanis nem jár okvetlen akkora zajjal; a lavina morajlása sokkal nagyobb lehet, mint amivel kiváltják – aki még nem tapasztalt ilyet, annak szemléletes képet ad: mintha dörögne az ég és nem akarná abbahagyni.

Az mindenképp reális, hogy sokat havazik a filmben éjjelente, mert ha nem így lenne, és napokig nem esne a hó, nem lenne indokolt ennyi robbantgatás. „Összességében teljesen elképzelhető dolgokat hoztak össze a filmben, és így kerekítették ki a szituációt" – mondja.

A legtöbb lavinát az ember okozza

Bár ilyen konkrét jelenet nincs a filmben – csak a lehetőségét lebegtetik meg – a lavinák bő 90 százalékát az emberek, azaz a síelők vagy a hegymászók okozzák azzal, hogy túlterhelik a lejtőt. „Például amikor süt a nap, nem mérik fel a veszélyeket, hogy mondjuk alattuk, a mélyben lehet egy gyengébb réteg. Ezt önmagában megindíthatja az, ha az emberek rámennek a hóra. A fölső hótakaró nem kötődik az alatta lévő réteghez. Ha valaki rámegy, elvághatja a felső réteget, és éppen azt fogja elvinni a lavina, aki elindította" – magyarázza a szakember.

Ritkán, de előfordulhat, hogy oldalra ki tud csúszni az ember a lavinából, de valószínűbb, hogy tehetetlenül sodródik. Ha pedig valakit a hó maga alá temet, saját erejéből általában nem tud onnan kiverekedni. „A statisztikák azt mutatják, hogy ha 15-18 perc alatt megtalálják az illetőt, még túlélheti a balesetet, ellenben 40 perc után már csak 20 százalék annak az esélye, hogy élő embert hoznak ki a masszává sűrűsödő hó alól".

Inkább ne kerüljünk alá!

Monostori András arra buzdít, hogy ha valaki télen a magashegységekbe megy – nyilván itt nem a kijelölt sípályákról van szó - vigyen magával lavina-jeladót, és tanulja meg a használatát. Az első persze a megelőzés, azaz, hogy ne is kerüljön ilyen helyzetbe, ezért tart András kurzusokat, ahol a résztvevők elsajátíthatják, milyen jelekből ismerjük meg a hómezőn a lavinagyanús helyeket, illetve ha már megtörtént a baj, a résztvevők megtanulhatják, hogy lehet biztonságosan megkezdeni a mentést.

A közelben is lehetnek lavinák

Meglepő, de Budapesttől 90-100 kilométerre, már az Alacsony-Tátrában is előfordulnak lavinák. Néhány évvel ezelőtt például a Chopok- és Gyömbér-csúcsról zúdult lefelé a déli oldalra és meg sem állt a Trangoska-völgyig, ahol benyomta egy ház falát (aki járt arra, az tudja, hogy ez meglehetősen nagy távolság).