Váratlan fordulat miatt csúszik Benkő Dániel életrajzi könyvének megjelenése. A kézirat még a nyomdakész állapottól is nagyon messze áll, mivel időközben a kanos lantos fontosabb és izgalmasabb témát talált saját élettörténeténél:...
Tudja, hogy a közönség csak Nacsa Olivérrel együtt fogadja el a színpadon, de nem bánja. Nagyon szeretne édesapa lenni, de úgy érzi, egyelőre nincs felkészülve a szülői feladatokra.
Sok városi legenda szól a halottasházak világáról. Ezekbe enged bepillantani Erdős Attila, aki korábban Szegeden, az egyetemi tanszéken volt kórboncnok.
Első regényével áttört egy falat, a második – Húszezer éjszaka címmel jelent meg most ősszel – azonnal a sikerlisták élén landolt. Boldog anyukája a kilencéves Lolának, a család mellett pedig arra is időt szán, hogy hiphoptáncra...
Visszafogottság, spiritualitás, nyugalom, önazonosság – ezek jellemzők az „új” Fenyő Ivánra, aki a napokban megjelent könyve, az Észlelések kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót.
Tinirajongót lebeszéli új könyvéről, nagykorú olvasóit azonban gondolkodásra akarja késztetni. Szórakoztat és filozofál első regényében Márta Alex, aki csupán egy romantikus énjének tartja ByeAlex karakterét. Tabuk nélkül ír a szexuális...
Nem jelenik meg több részlet a Welsz-könyvből, a kiadó leállította a további közléseket, azok ugyanis tartalmuknál fogva nem kerülhetnek egyelőre napvilágra. Bár az utolsó résznek egy hónapja meg kellett volna jelennie, még a második...
Megjelent Jennifer Lopez Igaz szerelem című könyve, amelyben megdöbbentő részletességgel beszél három sikertelen házasságáról és arról, milyen mélypontokat élt át kapcsolataiban.
Szerdán jelenik meg Müller Péter új könyve Halhatatlan szerelem címmel. Ő maga úgy tartja, ez az egyik legjobb műve. Legalábbis a legkiforrottabb. Egészen eddig volt, kiről, miről szól. Magyarország legnépszerűbb írója azonban a Borsnak...
Újabb vihart kavaró könyvvel jelentkezett Roy Keane. A Manchester United volt csapatkapitányának Második félidő című önéletrajzi munkájából szemezgettünk.
A 27 éves, már visszavonult francia úszó hiába sokszoros olimpiai és világbajnok, az emberek mégis a szakítása után előkerült szexfotói miatt emlékeznek rá. Önéletrajzi könyvében mindent kipakol Laure Manaudou.
D. Tóth Kriszta egy szexuális aktussal kezdi új regényét. A híradósból lett írónő felkészült arra is, hogy az olvasók vele azonosítják majd a főszereplőt. De erről szó sincs. Kriszta a mai negyvenes nők lelki világát szeretné bemutatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.