Celeb

Nyilvánosan mocskolja Vajnáékat Damu

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.06.04.

Dagad a botrány a Damu-könyv körül! A színész hangoztatja, nem fél semmitől, és szapulja Tímeát, akinek bántalmazása és megerőszakolása miatt börtönbe küldte a bíróság.

Forr a düh Damu Rolandban, a Jóban Rosszban egykori sztárjában. Úgy tűnik, egyáltalán nem tart semmitől, attól sem, hogy egykori párja lesöpri a polcokról a könyvét. Vajna Tímea a Borsnak nyilatkozta, hogy a mű tartalma miatt megteszi a szükséges jogi lépése­ket. Damu a Borsnak korábban elmondta: egyáltalán nem fél a pereskedéstől. Sőt, börtönből való kijövetele után még perújrafelvételről is beszélt. Most pedig ezt kürtölte világgá:

„Emberek! Három évet ültem ártatlanul! Köszönöm nektek, hogy kitartottatok mellettem! A könyvemet nektek írtam! Nektek! Csak az igazság van benne! Vegyétek minél többen! Nem a pénz miatt! A harc miatt! Nehogy már egy hollywoodús bácsi és egy r...c győzzön! Én vagyok az új Lúdas Matyi, de ehhez ti is kelletek” – fakadt ki Damu a Facebookon, majd egy másik posztban is buzdította táborát:

„Mindenki azt kérdezi, hogy mikortól kapható a könyvem. Nos, már kapható! Sem a Palácsik, sem a Vajna nem fogja bezúzatni! Mindenki, aki utálja a Palácsikot és a Vajna tatát, vegyen egy példányt!” Az pedig már egy újabb becsületsértési per alapjául is szolgálhat, amit később írt: „Vegyétek a könyvet! A r...c úgysem tud mit tenni!”

Damut egyedül az nyugtalanítja, hogy több boltban is azzal küldik el a vevőket, hogy a könyvet nem lehet kapni, mert per alatt áll. Az Alexandra kiadótól a következő választ kaptuk ezzel kapcsolatban: „A kiadó nem kapott még hivatalos ügyvédi megkeresést ez ügyben. A könyv árusítását továbbra is folytatjuk, nem számítunk perre.”

A Bors más forrásból úgy tudja, hogy a viszonteladók egy részét elriasztotta a könyv körüli cirkusz. Többen egyelőre nem kezdték meg a forgalmazást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián