Vegyen be orvosi ajánlásra hagymát!

Vegyen be orvosi ajánlásra hagymát!

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 26. 16:00
Milyen jó kis könyv, állapítottam meg pár kezdeti bekezdés meg  a tartalomjegyzék alapján. A korai dicséretet az váltotta ki, hogy a Növényi antibiotikumok című könyv tudatos-értelmes szerkesztése és tárgyilagos stílusa meglepően távol áll a műfajban mostanában oly elterjed pongyolaságoktól vagy "szektás" megközelítéstől, a laikus olvasót pedig megtiszteli pontos magyarázatokkal, definíciókkal, és a téma alaposnak mondható körbejárásával. Egy könyv az antibiotikumokról nem csak füvesasszonyok részére.

A könyv nem növények felsorolásával indít, hanem először azt igyekszik tisztába tenni, mik is az antibiotikumok, mire jók, és hogyan hatnak - a szerzők nyilván tapasztalták, mekkora a tájékozatlanság a témában. Kezdi az antibiotikumok felfedezésének rövid (tényleg) történetével, általános hatásmechanizmusának leírásával, folytatja az antibiotikumok (bármilyenek, tehát gyógyszertári, kapszulás-vénás-folyadékos formátumúak is) hatóanyagainak és csoportosításának ismertetésével, az antibiotikumok használatának előnyeivel és kockázataival folytatva, megfejelve ezt egy olyan résszel, amely a leggyakoribb kórokozó baktériumtörzseket mutatja be. Mindez az "Elmélet" nevű alfejezetben, hogy ezután a "Gyakorlat" nevű részben először az antibiotikus hatással rendelkező növényeket ismertesse (kakukktojásként jelen van a grapefruit-magkivonat és a nem épp növényi eredetű ezüstkolloid meg propolisz is), majd a "leggyakoribb betegségek és problémák" felsorolásakor utaljon egyenként a már korábban ismertetett növények alkalmazhatóságára.

Bár antibiotikumokat leginkább bakteriális eredetű fertőzésekre használunk eredményesen (vírusok ellen amúgy sem hatásosak), a könyvecske pár oldalt azért szentelt a gombás fertőzések elleni küzdelemnek is, mivel néhány gyógynövény, a mesterségesen előállított antibiotikumokkal ellentétben gombaellenes hatással is bír, tehát javasol szert szájpenész, láb-és genitális gombafertőzés, pelenkakiütés ellen is.

Az antibiotikum-kúra után a könyv "bélszanálást" is javasol, főleg ha valóban erős hatású, tehát gyógyszerben magunkhoz vett antibiotikumot használunk, itt főleg olyan növények, termények szerepelnek, amelyek a kiválasztást serkentik, vagy megköthetnek méreganyagokat. Ezek után az immunrendszer erősítését javasolja a szerző a természetes bélflóra helyreállításával, amit növényi olajok, friss zöld növények vagy zöldturmixok, leveles saláták, gyümölcsök gyakoribb fogyasztásával támogathatunk, erősen "mértékkel" fogyasztva (adott esetben száműzve) a finomított cukrokat, fehér liszteket, készételeket, élvezeti cikkeket - meglepetésemre a leírás alapján a húst és az állati zsírokat sem kedvelheti a szerző, mert ezeket is ide sorolta, a fehér liszt, a cukor, a nikotin, a kávé mellé. Az kevésbé lepett meg, hogy a bőséges folyadékbevitelt (nem, nem sör...) és a rostdús táplálkozást is ajánlja, ahogy az inulintartalmú növények fogyasztását is.

A könyv röviden összefoglalja azt is, milyen hatóanyagok csokra található egy egyszerű kamillában, édesgyökérben, fahéjban, vagy a címben emlegetett hagymában. Egyszerre lehetnek jelen nyákanyagok, illóolajok, flavonoidok, keserűanyagok és alkaloidok - a gyógyszeripar külön-külön is képes ezeket hasznosítani. Meglepetésemre alapvetően "mérgezőnek" titulát növények is szerepelnek a listában, amelyek használatát csak már részben feldolgozott gyógyhatású készítmény formájában, esetleg szigorúan külsőleg alkalmazva ajánlják.

Külön értékeltem, hogy az antalvalis kiszólásoktól egyébként teljesen mentes könyv felhívja a figyelmet arra is, az antibiotikum-túlfogyasztás könnyen vezethet a rezisztens baktériumok kialakulásához (a témáról itt is érdemes olvasni ). Az Elmélet rész tulajdonképpen tankönyvként használható - bár mindenkinek megtanítanának legalább ennyit valahol hetedik-nyolcadik osztály táján, akkor kevésbé tapasztalnám, hogy a hülyeség mostanában még a baktériumoknál is jobban terjed és szaporodik. Ehhez képest tulajdonképpen bónusz az, amit jól összeszedve az antibiotikus hatású növényekről olvashatunk és használhatunk a berlini természetgyógyász könyvében.

Aruna M. Siewert: Növényi antibiotikumok (A természet titkos fegyverei), Central könyvek, 2800 Ft

Vakmacska

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.