Celeb

Rámozdult Krasznaira a biszexuális VV Teo

kbv

Létrehozva: 2014.04.22.

Az X-Faktor felfedezettje magasra korbácsolta az érzelmeket a ValóVilágban. Utólag már ő is bánja, hogy nem aludt bent a lánnyal.

Heves reakciójából arra következtethetünk: Teo Krasznai Tünde iránt sem maradt közömbös.

– Tök jókat tudtunk dumálni, és nekem ez hiányozni fog – mondta a villanővérnek Teo, aki hosszan megölelte az énekesnőt búcsúzóul. Aztán agresszívan üvöltözött társaival.

– Amikor Tünde már nem volt itt bent, a villában, akkor eleinte még szomorú voltam, hogy már nincs itt, aztán kicsit dühös is lettem – magyarázta kedvetlenségét a fekete hajú versenyző, akit villatársai egyből kikezdtek. Krisztián szerint Teo teljesen belezúgott Tündibe, a lány legjobb barátnője szerint azért ennyire nem súlyos a helyzet: – Lehet, hogy Teónak megtetszett Tünde, de szerelmes biztos, hogy nem lett. Inkább arról lehet szó, hogy Teo és Tünde megtalálták a közös hangot – magyarázta Teo barátnője, Szabina.

VV Teo roppant nagy patáliát csapott Krasznai távozása után. Ő a szomorúságával magyarázza ezt


Az énekesnő sem maradt közömbös Teo iránt. Nem volt ellenére az együtt alvás, sőt meg is mondta, ha maradna, nem aludna senki mással, csak
a biszex lánnyal. Tünde végül mégis a távozás mellett döntött:

– Jelen esetben ez nem több, mint barátság köztünk. Vikit és Teót is nagyon megkedveltem az énekes hét alatt. Szeretek adni, nyitott vagyok, főleg az élettapasztalataim miatt – magyarázta Tünde, aki azt is elárulta: azért nem aludt végül bent a villában, mert ott korán kell kelnie. De amikor látta, hogy Teo mennyire kiborult, már megbánta, hogy nem töltötte bent az éjszakát.
 

Lányt csókolt egy buliban

Tünde korábban is keveredett már aligha félreérthető kalandba lánnyal. Mint azt elsőként megírtuk, az RTL Klub karácsonyi buliján a Fókusz egyik csinos riporterével csókolózott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013614
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013614
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013614
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek