Krasznai Tünde elsírta magát a zsűriben ülve

hátrányos
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 03. 10:45
Az énekesnő együtt érez a nehéz sorsú gyerekekkel, a saját élete is eszébe jutott. De szerinte a fájdalom is sok ihletet ad.
D. K.

Képtelen volt visszatartani könnyeit Krasznai Tünde, amikor a fővárosi Marczibányi Téri Közösségi Központban zsűrizte a minap a hátrányos helyzetű gyermekek produkcióit. Ő maga ugyan nem volt árva, de a hányatott sors nagyon is ismerős volt számára.

– Az én életem is hasonló volt, mint az itt szereplő, többnyire elárvult gyerekeké. Amikor a vándoréletről szólt az egyik előadás, párhuzamot vontam az életemmel, hiszen tudom, milyen is az – sóhajtott Tünde, majd azzal folytatta, megtiszteltetésnek érzi, hogy elhívták zsűrizni. – Egy évvel ezelőtt éppen itt volt az X-Faktor-tábor, és akkor nem is hittem, hogy egyszer majd a színpad másik oldalán ülök, és a kis tehetségek produkcióit pontozhatom. Érdemes foglalkozniuk a szerepléssel, mert a művészek nagy része mindig fájdalomból merít a legtöbbet – elmélkedett az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.