A szakorvosok szerint hat hónapja lehet hátra annak az asszonynak, aki korábban a köhögése miatt kért volna segítséget – a dokik azonban addig nem akartak foglalkozni vele, amíg be nem bizonyosodik, hogy nem koronavírusos.
A hétfői nap folyamán újabb súlyos állapotban lévő betegek kaphatják meg az életmentő vérplazma-terápiát. Az eredmények biztatóak, a kezelés esélyt adhat számukra a gyógyulásra.
Tart attól, hogy valaki benyúl a kerítésen és a kutyája véletlenül megharapja? Egyáltalán ki ilyenkor a felelős? Na és ha átszökik a szomszédhoz, ki vonható felelősségre? Eláruljuk a felelős kutyatartás legfőbb szabályait!
Az orvosok semmi jóval nem kecsegtettek: a fiúcska testében ugyanis a rák egy olyan ritka fajtája terjedt szét, amit még a szakemberek sem ismernek igazán. A betegséget előtte mindössze öten élték túl az egész világon.
Négygyermekes családapa megmentésére indult gyűjtés. Zoltánnak egy Németországban végzett kezelésre lenne szüksége, hogy kigyógyulhasson egy súlyos tumorbetegségből, ám a családnak nem áll rendelkezésére a beavatkozást fedező 250 millió forint.
Hazánk egyik közkedvelt díszfája. Termése fontos gyógynövényünk. Virágát, kérgét és leveleit is felhasználja a gyógyszeripar.A magban lévő eszcin jótékony hatással van az erekre. Csökkenti az áteresztőképességüket, gyulladáscsökkentő,...
Zente után Levi is elfelejtheti a tolószéket. Szülei hittek a csodában, 31 nap alatt sikerült nekik is összegyűjteni a felfoghatatlan összeget a világ legdrágább gyógyszerére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.