Mielőbb szükséges egy országos szintű, egységes ambuláns rehabilitáció bevezetése a gyógyult koronavírusos betegeknek - mondta el az InfoRádióban Szilasi Mária tüdőgyógyász és rehabilitációs szakorvos.
A doktornő rámutatott, hogy erre különösen azoknak van nagy szükségük, akiknél súlyosabb lefolyású volt a fertőzés, netán kórházba vagy lélegeztetőgépre kerültek, ugyanis esetükben nagyobb az esély arra, hogy visszamaradt valamilyen szimptóma.
A tünetek igencsak változatosak lehetnek.
NAGY FOKÚ FÁRADTSÁG, DE KÁROSODHAT A TÜDŐÁLLOMÁNYUK IS, AMI MIATT NEHÉZLÉGZÉS ALAKUL KI NÁLUK, IZOMGYENGESÉG, VALAMINT A DEPRESSZIÓ SEM RITKA. EGY SOR OLYAN TÜNETRŐL VAN TEHÁT SZÓ, AMELY MINDENKÉPP UTÓGONDOZÁST, VAGYIS REHABILITÁCIÓT IGÉNYEL
- mondta Szilasi, aki kiemelte, hogy a rehabilitációs folyamat a kórházban kezdődne, de távfelügyelettel, a beteg otthonában is folytatódna, a programban pedig nagy szerepet kapnának a háziorvosok is.
A szakember kiemelte, hogy a tervezett programot mindenképpen összehangolt csapatmunka keretében képzelné el, és nagy hangsúlyt fektetne az ambuláns kezelésekre is. Hozzátette, hogy a komplex eljárást az Egészségügyi Világszervezet és a WHO tervei és ajánlása alapján állítaná össze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.