Többszörös gyilkosok, erőszaktevők és egyéb bűncselekményeket elkövető emberek kényszergyógykezelését végzik az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, vagyis az IMEI-ben. Amennyiben az igazságügyi orvos szakértő véleményére hagyatkozva a bíróság úgy ítéli meg, hogy egy elkövető elmebetegségben szenved, és tettének elkövetésekor nem volt képes felmérni a következményeket, a bűncselekmény miatt elítélni nem lehet. Ilyenkor utalják be az illetőt a nevezett intézménybe. Az IMEI egy sajátos ötvözete a börtönnek és a kórháznak, igaz, a kényszergyógykezelés a büntetéstől eltérően nem határozott időtartamú. Átlagosan öt évig tart, de vannak ennél lényegesen hosszabb időt az intézményben töltő fogvatartottak is.
A BVOP sajtóosztálya a Bors kérdésére válaszolva kifejtette, a gyógykezelés rendkívül sokrétű.
– Az IMEI-ben büntetésüket töltő fogvatartottak elmeállapotának felülvizsgálata a jogszabályoknak megfelelően hathavonta esedékes és szükséges – áll a válaszban. Természetesen a fogvatartottak számára is biztosítják a teljes ellátást, de egyénre szabottan foglalkoznak velük a felépülésük érdekében.
– Egyénre szabottan gyógyszeres terápiából, csoportos és egyéni pszichoterápiából, valamint reintegrációt és rehabilitációt támogató terápiás foglalkozásokból állnak a kezelések.
Adja magát a kérdés, hogy amennyiben a szabadon engedés után a családja nem kívánja befogadni az IMEI-ben kezelt fogvatartottat, van-e rá valamilyen jogszabály, hogy a lakóhelye szerint illetékes szociális intézmény köteles őt befogadni?
A kényszergyógykezelt fogvatartott elbocsátásával kapcsolatban a jogszabályban foglaltak szerint ha a beteg önálló életvitelre képtelen, és nincs olyan hozzátartozója, aki ellátásáról gondoskodna, illetve arra alkalmas lenne, a főigazgató főorvos a kényszergyógykezelés megszüntetésére vonatkozó előterjesztés megtétele előtt megteszi a szükséges intézkedéseket a beteg további gondozása érdekében. Ha az elbocsátásig a megtett intézkedések nem vezetnek eredményre, a főigazgató főorvos kezdeményezi a beteg soron kívüli ellátását a megfelelő intézményben.
Természetesen ahogy a börtönben, az IMEI-ben is van lehetőség a fogvatartottak látogatására. Előfordulhat azonban, hogy erre a beteg állapota miatt nem kerülhet sor. Ebben az esetben meg kell adni a lehetőséget a pótlásra, amennyiben a fogvatartott állapota javul, és mind a beteg, mind a kapcsolattartó igényli azt.
Ugyancsak törvény által biztosított joga az IMEI-ben kezelteknek, hogy a szeretteiktől csomagot kapjanak. Természetesen az intézmény személyzete az ajándékot minden esetben átvizsgálja, nehogy a házirend által tiltott dolgok a beteghez kerülhessenek. Értelemszerűen ilyenek többek között a mobiltelefon és a kés.
A betegek rendszeresen találkozhatnak a felekezetük képviselőivel is, és istentiszteleten is részt vehetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.