Rákosnak hazudta fiatal betegeit a gyerekorvos – sokkoló, miért tette

Rákosnak hazudta fiatal betegeit a gyerekorvos – sokkoló, miért tette

diagnózis
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 11. 13:30
Csoportosan szedte áldozatait a fiatal orvos.
Bors

Brutális módszerrel verte át pácienseit egy angol gyerekorvos. Dr. Mina Chowdhury több gyermeknél is szándékosan állított fel téves diagnózist: rákosnak hazudta őket, hogy életmentő kezelés címén

elképesztő összegeket szedjen be az aggódó szülőktől.

Annak ellenére, hogy az angol orvostudományi törvényszék megállapította, hogy Chowdhury viselkedése tisztességtelen és pénzügyi indíttatású volt, egyelőre nem hozott döntést azzal kapcsolatban, hogy a férfinak fel kell-e hagynia az orvoslással.

Csoportosan gyűjti áldozatait

Mint kiderült, a 45 éves gyerekorvos országszerte gyűjti azokat a szülőket, akiket átverve életmentő képzéseket tart – egyenként 500 fontos, vagyis több mint 200 ezer forintos összeg ellenében. Az előadássorozatról egyik kollégája számolt be.

Egyszerre több tucat szülőnek tart képzést, ami belépődíjas. Undorítónak tartom… – mondta a meg nem nevezett orvos, aki úgy vett részt korábban Chowdhury egyik képzésén, hogy akkor még nem tudott a gyerekorvos átveréseiről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.