Utolsó állomására érkezik a fertőendrédi csecsemőgyilkosságként elhíresült büntetőügy tárgyalássorozata. N. Marietta halálra rázta a hét hónapos kislányát, mert nem tudta elviselni a sírását. Tettéért örökre a rácsok mögött maradhat.
A gyerek bűne csupán annyi volt, hogy egy piknik alkalmával véletlenül kiborította az ételt a fűbe. A küzdősportoló anyuka ezen olyannyira bedühüdütt, hogy a vád szerint lerúgta az óvodás kisfiú lépét. Csütörtökön elítélhetik az anyát.
Élettársa háta mögött folytatott tikos viszonyt egy gimnazista lánnyal egy szombathelyi férfi, azonban, mikor barátnője teherbe esett, megijedt, hogy a lány elárulja kapcsolatukat, így hidegvérrel meggyilkolta.
Egy brutális haláleset végére került pont a múlt héten. Noha a kétéves kislány még 2014 novemberében vesztette életét, a tragédiáért felelős férfi bűnösségét csak most mondták ki. A nevelőapa akár 16 évet is kaphat tettéért.
Halálra rugdosott gy nyugdíjas férfit három részeg fiatal, csak azért, hogy még többet ihassanak. A férfinek két liter pálinkáért és némi apróért kellett meghalnia.

Kis híján megölte halott férje édesanyját egy hevesi nő, mert a 84 éves asszony nem volt hajlandó több pénzt adni. Csupán egy jól irányzott harapás mentette meg az idős nő életét.

Már egy ideje körözték azt a fiatal nőt, aki először annyit ivott a saját szülinapi buliján, hogy egy társasház folyosóján ájultan elterült, majd felébredve rátámadt a kiérkező rendőrökre. Négy nap alatt elítélték.
Jogerősen tizenhárom év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt az abádszalóki asszonyt, aki egy gondozására bízott rokkantnyugdíjas férfi halálát okozta.

Bűnösnek mondta ki a törvényszék Csertői Aurélt. A jogerősen elítélt Paks edzőjétől milliós sérelemdíjat követel az az újságíró, akire rátámadt az Újpest elleni meccs után.

Minden nő rémálmát élte át egy fiatal lány a Szeged felé tartó vonaton. Egy félmeztelen férfi követte a mosdóba, letépte róla a ruháit, majd kezeit a torkára kulcsolta.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint S. Á. sem jogosítvánnyal, sem KRESZ ismeretekkel nem rendelkezett, így „alkalmatlan volt a gépjárművezetésre”.

Az évszázad leglúzerebb tolvaja lehet István, aki tíz perc alatt szerzett 61 millió forintot, de a lopott pénzt egy órával késôbb már el is vesztette. A pénzszállítóként dolgozó férfi négy évet kapott egyetlen rossz mozdulatért,...
Hosszú időn keresztül molesztálta unokahúgát egy budapesti férfi. A nagybácsi a kislányt telefonos játékokkal egy ideig elhallgattatta, azonban mocskos tetteire sokkoló körülmények között derült fény.

A német juhász Fülöp pokoli szenvedéseiért és haláláért felelős pár elsőfokon 4-4 hónap fogházat és 1-1 év közügyektől eltiltást kapott. A fellebbezések után jövő pénteken másodfokú ítélethirdetés várható az ügyben.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie 14 évvel ezelőtti tettéért S. Attilának. A férfi elütötte, majd egy zsineggel megfojtotta kiszolgáltatott áldozatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.