O. Áron remegő kézzel és kisírt szemekkel jelent meg szerdán a II. és III. Kerületi Törvényszéken. Végig azt hangoztatta, hogy kész vállalni a felelősséget a balesetért, amiben két fiatal halálát okozta. Mint arról beszámoltunk: tavaly március 17-én O. Áron egy kártyaparti után, erősen ittas állapotban száguldozott a Szentendrei úton, nem vette észre a szabályosan piros lámpánál várakozó autót, és hátulról belehajtott. A kocsiban ülő két fiatal azonnal életét vesztette. Egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt, és gyerekkori barátja, D. Bálint.
O. Áron az utolsó szó jogán nem akart semmit mondani, de a szünetben odament D. Bálint szüleihez, és újra bocsánatot kért.
– Értse meg, hogy nincs bennünk gyűlölet, de egy életen át együtt kell élnünk ezzel a tragédiával, magának is és nekünk is – válaszolta a gázolónak a gyászoló édesanya.
Az asszony felszólalt a tárgyalóteremben is, elmondta: azért jöttek el, mert fia, Bálint mindig kiállt mindenkiért, de már nem tudja megvédeni magát, ezért megteszik helyette.
– Ön elvette két okos gyerek életét. Az én fiam 21 éves koráig egy csoda volt. Hihetetlenül okos, szorgalmas gyerek életét vette el! – szegezte neki a gázolónak.
A szülőket felháborította az az ügyvédi védekezés, miszerint fiuk autója műszaki hibás volt, ezért nem nyíltak ki a légzsákok, és ez okozta a halálukat. A szakértők ezt az utolsó napon végképp megcáfolták.
Végül a bíróság csaknem a legmagasabb kiszabható büntetéssel sújtotta a férfit, O. Áron első fokon 7 év 6 hónap börtönt kapott, és örökre elvették a jogosítványát. Korábban 7 millió forint óvadékot tett le, hogy házi őrizetbe kerülhessen. A jogerős ítéletig továbbra is otthon maradhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.