10 hónap fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a férfit, akinek kutyái kétszer is emberekre támadtak Hencidán.
Az ügy másodrendű vádlottját, aki az elsőrendű vádlott édesanyja, 2 évre próbára bocsátotta a bíróság. A kutyák gazdáit a bíróság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek.
A hencidai családi házban több nagytestű, kaukázusi kutyát tartottak. Az állatokról közösen gondoskodtak. A kutyákat az első udvartól egy nehézkesen működő tolózáras kiskapu választotta el.
2015. október elsején egy helybeli, 72 éves asszony kerékpározott el a ház előtt, ahol nyitva hagyták a nagykaput. Az egyik kaukázusi kutya kiszaladt az utcára és felborította az asszonyt. Röviddel ezután a másik két nagytestű kutya is odafutott az idős asszonyhoz, de nem tudták megharapni. A sértettnek úgy sikerült ezt megakadályoznia, hogy maga fölött tartotta a biciklit. A másodrendű vádlott eközben a konyhában volt, így nem tudhatta, hogy felügyelet nélkül maradt a kapu. Az idős nő combcsonttörést szenvedett, fél év alatt gyógyult fel.
Bár az első támadás után a vádlottak a kertkapu tolózárját egy madzaggal is megerősítették, 2017 augusztusában újra támadtak a kutyák.
Ezután a hatósági állatorvos a kutyák 14 napos megfigyelését rendelte el, de veszettségre utaló tünetek nem jelentkeztek.
A bíróság indoklásában elhangzott: a hanyagság megállapítható, a vádlottak nem jártak el körültekintően, az első támadást a férfi mulasztása okozta, de ezt követően megelőzhették volna, hogy az állatok újra emberre támadjanak. A vádlottak tudták, hogy a kutyák agresszívek, így még figyelmesebbnek kellett volna lenniük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.