Az indiai asszony azt sem tudja, kitől van gyereke, hiszen a hét minden napján más férfi ágyában alszik. Rajo Vermának ugyanis öt férje van, akik ráadásul még édestestvérek is. A furcsa család egyetlen szobán osztozik.
Az örök agglegény, az amerikai X-faktor leghíresebb ítésze mindig hadilábon állt a párkapcsolatokkal. Most viszont úgy tűnik megtalálta az igazit, saját magát.
Az 52 éves nő azt hitte, megtalálta élete szerelmét, ám a nyaraláson megismert barbadosi dzsigoló 21 millió forintnyi fontot lopott tőle, lenyúlta családi ékszereit, ráadásul meg is csalta. Az asszony, mikor rájött hogy becsapták, egyszerűen...
A páros mindkét tagja spermadonortól született, ám a férj eddig nem akarta tudni, ki az apja. Most úgy döntött megkeresi, és rá is talált: felesége apjára.
Férje ápolja a fél oldalára lebénult Bozó Józsefnét. Miután Margit hét évig árulta, s máig olvassa a Borsot, 59. házassági évfordulójukra az volt a kívánsága, hogy bekerülhessen kedvenc lapjába.
My Baby című slágerével tarolt A Dal 2013 második elődöntőjében Kállay-Saunders András. Az énekes épp csak abban nem hisz, amiről a szám szól, azaz a házasság intézményében.
Vasárnap kezdődik a Bálint-naphoz kapcsolódó házasság hete, amit világszerte 21 országban rendeznek meg, Magyarországon pedig Egymásra hangolva mottóval tartják keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával.
Még nem megy férjhez a világ egyik leghíresebb ikerpárjának balhésabb tagja. Mary-Kate Olsen most még nem szeretné összekötni az életét 43 éves szerelmével.
Bár eltiltotta a szerb színekben való versenyzéstől Janics Natasát a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, a Magyarországnak hátat fordító olimpiai bajnok hajóba ül az idei vb-n.
Szeretője helyett Bánfalvy Ágit választotta Horváth Csaba rendező. A házasok a Fókusz kamerája előtt jelentették be, hogy huszonkét éves házasságuk megingathatatlan.
Szeretője novemberben egy kislánnyal ajándékozta meg az orosz államelnököt, röppentette fel a hírt a New York Postra hivatkozva a német Bild magazin. A hatvanéves politikus nem véletlenül nem dicsekszik a házasságon kívül született állítólagos...
Egy brazil nő méreggel ízesítette intim testrészeit, és ágyba csalta a férjét, hogy orális szex közben ezzel a ravasz módszerrel gyilkolja meg. A férfi még időben gyanút fogott, így megúszta.
Mivel egész éjjel kiabált és veszekedett vele, valószínűleg megkéselte 93 éves feleségét egy amerikai férfi. Megpróbált magával is végezni, de nem járt sikerrel.
D. Tóth András hamarosan feleségül veszik gyerekkori szerelmét, akivel nem csak együtt élnek, de együtt teniszeznek is. Emellett az RTL klub népszerű munkatársa, a szintén szakmabeli D. Tóth Kriszta öccse is!
Zűrösen indult LeeAnn Rimes és férje kapcsolata és úgy tűnik, ez rányomja bélyegét a házasságukra. Anno mindketten félreléptek, az énekesnő pedig most azon aggódik, hogy őt is megcsalja Cibrian.
Hugh Jackman számos filmben bizonyította tehetségét, de csak most jelölték először Oscar-díjra a Nyomorultak musicalváltozatában nyújtott alakításáért. Sorozatunk mai részében feleségével való kapcsolatáról olvashatnak.
Már 12 éve vagyunk házasok. A férjem egy ideje elkezdett megváltozni: eddig semmilyen parfümöt nem használt, most vett magának egy üveggel, elkezdett edzőterembe járni, és állandóan mosolyog. Lehet, hogy egy új szerelem dobja fel ennyire?
Hat éve él boldog párkapcsolatban Christopher Lamberttel a színésznő, aki a Marie-Claire-nek adott interjújában mondta el, miért nem akar hozzámenni az akciósztárhoz.
Csúnya véget ért egy családi perpatvar Amerikában: az 53 éves Gloria Patt azért gerjedt éktelen haragra, mert férje nem volt hajlandó vele szeretkezni. A rendőrök azonnal lecsaptak a gyilkossággal fenyegetőző feleségre.
Megnősült a bolíviai börtönben Tóásó Előd, az a magyar és román állampolgársággal is rendelkező férfi, akit 38 másik emberrel együtt terrorista összeesküvésben való részvétellel vádolnak, jelentette az EFE spanyol hírügynökség...
Ünnepek után kezdeményezik a legtöbb válást Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Nálunk novemberben is csúcsforgalom van. Karácsony előtt vagy szilveszter után érdemes válni?
– Tudom, ez most furcsán hangzik, ám a történtek ellenére szeretjük és tiszteljük egymást – mondta Rafael van der Vaart, a Hamburg holland válogatott labdarúgója, miután kiderült, hogy szilveszter éjjelén egy buliban úgy megütötte...
Szekeres Adrien méltán lehet büszke egyedülálló sikereire. December 26-án a Papp László Budapest Sportarénában öt év után ismét telt házas koncertet adott. Emellett két kislány édesanyja, és boldog házasságban él.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.