Hallották? Itt az új őrület, a házasoknak szóló internetes szeretőkereső. Az oldalt alapító cég a világ 41 országában van jelen, már hazánkban is kattintgathatunk a garantáltan diszkrét félrelépésért.
Nem szeretnék foglalkozni a dolog morális oldalával, de talán érdemes eltöprengeni azon a félmondaton, amely a vállalat egyik vezetőjével készült interjúban olvasható. A manus lazán odaveti: ők egy piaci rést töltenek be. Azért léteznek, mert igény mutatkozik a szolgáltatásukra. Ilyen egyszerű ez.
Minden bizonnyal a mai kor tehetséges vállalkozói még rengeteg piaci résre bukkanhatnak. Nincs más dolguk, mint betömni a fránya lyukakat. Ami tegnap még extrém, titkos igénynek számított, abból holnapra mindenki számára elérhető szolgáltatás válik. Erkölcsi gátak? A szolgáltatást nyújtó vállalatok – akárcsak a szeretőkereső – minden felelősséget a megrendelőre tolnak. „Emberek, ne ránk haragudjatok! Mi csak segítünk az ügyfél által meghozott döntés megvalósításában.”
Nagy kérdés persze, hogy hol mosódnak el a társadalmi konvenciók és az egyén döntési szabadsága közötti határok. Hol az a pont, amikor még magánügyről beszélhetünk, és mikor jön el a pillanat, amikor már csak azon sopánkodhatunk: micsoda beteg társadalomban élünk.
A japánoknál például nem snassz, ha egy házas ember fizet egy alvókabinért, amelyben egy tinilány mellett hajthatja álomra a fejét. Az sem ciki, ha a jól öltözött üzletember használt női alsóneműt vesz egy automatából, hogy hazafelé menet a metrón szagolgathassa. Magyarországon ugyanezért ferde szemmel néznének Pista bácsira.
De lehet, hogy már nem sokáig. A világ villámgyorsan zakatol egy homályos irányba. Ki tudja, mi lesz a végállomás. Én mindenesetre kezdek lemaradni.
