A tartósabb házasság titka: a hízás. A túlsúlyos párok közül jóval kevesebb adja válásra a fejét, mint a normális testtömegűek mezőnyéből, az utóbbiak több mint háromszor nagyobb eséllyel vetnek véget házasságuknak.
Antal Timi ujjára gyűrűt húzott kedvese. A frigy hirtelen elhatározásból született, a Sziget fesztiválozói között, és bár a gyűrű egyelőre csak jelképes, a pár szándékai komolyak.
Gáspár Győző a legnagyobb titokban hatodszor is feleségül vette Beát. Szokásaiktól eltérően ezúttal elmaradt a rongyrázás: a pár csöndesen ünnepelt, még vendégeket sem hívott a ceremóniára.
Ha Katy Perry eddig nem bánta volna meg ezerszer, hogy hozzáment a mocskos szájú és kicsapongó életet élő komikushoz, akkor most újabb okot kapott rá, hogy megtegye.
Az amerikai fiú repülni vitte a barátnőjét, ahol a lány azzal szembesült, egy nagy szívben a barátja azt kérdezi tőle: hozzá megy-e feleségül. Igent mondott.
Két évig volt az orvosa a gyógyíthatatlan tüdőrákban szenvedő feleségnek egy brit orvosnő. A beteg ellátása közben arra is jutott ideje, hogy a férjet vigasztalja, olyannyira, hogy két héttel a beteg halála után hozzáment az özvegyhez.
Sohasem késő! Ez lehet a tanulsága Tina Turner szerelmi történetének, amely vasárnap a templomban folytatódik. A rocknagyit huszonöt év után elveszi élettársa, Erwin Bach.
A TV2 időjósa kilenc éve él együtt Maloveczky Miklóssal, ám kapcsolatukat ez idáig nem tették hivatalossá. Mi lehet ennek az oka? Talán Noémi fél elkötelezni magát? Ezeket a kérdéseket vizsgálták meg a Bors szakértői.
Többhetes romantikázásra utazott a magyar tengerhez Bánfalvy Ági húsz évvel fiatalabb férjével. Úgy tűnik, februári magánéleti krízisük óta újra tökéletes közöttük az összhang.
Egy filmbeli csóktól indultak be a brit énekesnő hormonjai. Boyle a filmvásznon próbálta ki, milyen a házas élet és annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, keres magának egy férjet.
Péntektől bárki megtekintheti Stuart Mária arcát, mármint a rekonstruáltat, egy törvényszéki szakértő jóvoltából, aki a lehető legnagyobb anatómiai hűségre törekedett. A skótok királynője a második különös gonddal rekonstruált királyi fő: III. Richárdé készült el elsőként.
Úgy érzik, papír nélkül is elég szoros a kötelék köztük. Most úgy állnak, hogy akár az is előfordulhat előbb lesz a fiuknak testvére, mint ők összeházasodnak.
Eileen és Ron Everest négyéves korukban tartották első esküvőjüket. A gyerekek már akkor érezték, hogy ritka lelki kapocs köti össze őket. Azóta is egymásért dobban a szívük, hetven esztendeje élnek boldog házasságban.
Hosszú ideje vállalja már Hujber Ferenc és Tölgyesi-Khell Cynthia, hogy nyitott házasságban él, azaz bármelyik fél bármikor félreléphet. Az asszony azonban nem bírta a megaláztatásokat.
A barbadosi Sandy Lane tengerparton tölti a mézesheteket Jonny Evans, a Manchester United északír focistája és újdonsült felesége, Helen McConnell, akibe egy interjú alatt szeretett bele.
Hiába vágynak rá az anyák, hétköznap a családok közel fele nem ül egy asztalhoz – derül ki egy friss hazai felmérésből. Lehet, hogy ez a házasságok felbomlásának egyik oka.
Váratlan volt Vlagyimir Putyin orosz elnök és felesége, Ljudmilla bejelentése, miszerint harminc év után beadják a válókeresetet. A pár évek óta külön él. Nem Putyin az első állami vezető, aki a hivatali idejében elválik.
Megfutamodott a házasság elől Vastag Tamás, aki a frigy helyett a szakítást választotta. Az énekes hónapokig színlelt, mire érzéseit el merte mondani a mit sem sejtő Mármarosi Tündének.
Beállni a kocsival vagy kitolatni a parkolóból az ügyetlenebb helyett, elmosogatni a fáradtabb helyett, szemetest levinni, vagy létrára állva egy tériszonyos helyett a villanykörtét kicserélni. Teljesen természetes és hétköznapi dolgok egy...
Nősülni készül Karl Lagerfeld, a különc divattervező, de ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Bejelentése szerint a számára legértékesebb nőnemű lényt, a macskáját szeretné elvenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.