Dráma: szörnyű titkot tudott meg anyjától a szerelméről

Sao Paulo
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 07. 15:00
Kegyetlen meglepetésben részesült az a brazil nő, aki eldöntötte, hogy felkeresi a régen látott édesanyját. Adriana egy élő rádióműsorban döbbent rá, hogy saját bátyjához ment feleségül.
Bors

A 39 éves Adriana és férje, a 37 esztendős Leandro már hét éve egy párt alkotnak, s van egy hatéves lányuk is. A nő kozmetikumok értékesítésével foglalkozik, csupán egy éves volt, amikor édesanyja elhagyta, s ezután az édesapjával élt tovább Sao Pauloban. Leandro, aki jelenleg kamionsofőrként dolgozik, ugyanebben a brazil városban nőtt fel. Anyja 8 éves koráig gondoskodott róla, majd elhagyta, így a mostohaanyja nevelte fel.

Míg a férfi a szülővárosában élt tovább, Adriana elhagyta Sao Paulo-t, s szobalányként dolgozott. Össze is házasodott egy férfival, akivel 3 közös gyermekük született. Miután 10 évvel ezelőtt tönkrement a házassága, a nő visszatért a brazil tengerparti városba.

Ekkor ismerkedett meg Leandro-val, akivel azonnal egymásba szerettek. Beszélgetéseik során kiderült, hogy mindkettejüket elhagyta az anyja, akit Maria-nak hívtak. Mivel ez egy kifejezetten gyakori név Brazíliában, ezért nem kezdtek gyanakodni, sőt még viccesnek is tartották az azonosságot. Soha nem merült fel, hogy esetleg ugyanaz a személy lehet, ezért bátran össze is házasodtak, írja a Mirror.

Adriana sosem tudta igazán feladni anyja keresését. Pont kapóra jött neki a brazil Radio Globo “Itt az idő” című műsora, amely kifejezetten arra specializálódott, hogy felkeresse az egykoron eltűnt rokonokat. A nő 38 év után, élő adásban beszélhetett újra az édesanyjával, aki elmondta, hogy van egy fia is,őt Leandro-nak hívják.

Amikor Adriana rájött, hogy a férje egyben az öccse is, a kislánya pedig egyben az unokahúga is, a következőket mondta a rádióműsorban: - Nem hiszem el, hogy ezt mondod! Leandro a férjem! Most félek hazamenni, mert ha megtudja az igazat, lehet, hogy nem akar engem többé. Annyira szeretem!

A házaspár döntött: annak ellenére, hogy testvérek, bárki bármit is gondol, együtt maradnak. - Természetesen más lett volna, ha mindezt korábban megtudjuk. Minden azért történt, mert Isten így akarta. Csak a halál választhat el bennünket - mondta Adriana.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.