A hasnyálmirigy a gyomor mögött elhelyezkedő, fehér színű szervünk, aminek daganatos megbetegedése az 50 év feletti korcsoportban fordul elő leggyakrabban.
Hogyan csökkenthető a Crohn-betegség tüneteinek fel-fellobbanása? A táplálkozásnak, pontosabban a betegséghez kapcsolódó diétának is megvan a szerepe ebben.
Gyakori komplikáció a jobb oldali vesemedence gyulladása a terhesség második felében, ezért igen fontos a terhesgondozás során a megfelelő időben elvégzett vizeletvizsgálat.
A Bors kiderítette, egy rejtélyes gyulladás hátráltatja a Puskás Akadémia NB II-es csapatának játékosát, Orbán Gáspárt, a miniszterelnök fiát. Az orvosok egyelőre nem tudják, mi okozza a gondot.
1996 óta minden évben október 12-én tartják meg világszerte az ízületi gyulladásos betegségek nemzetközi világnapját, hivatalos nevén a World Arthritis Day-t.
Az orrmelléküregek krónikus gyulladását, a rhinosinusitist az "ártó" baktériumok elszaporodása és a "jó" baktériumok számának lecsökkenése együtt okozhatja.
Hihetetlen, de még most, a 21. században is a legtöbb férfinek van egy olyan szerve, amelynek vizsgálatától és esetleges problémáitól maguk a férfiak rettegnek, ez a prosztata.
A nyári időszakban főként a vízi sportok, a pancsolás miatt alakulhatnak ki a fülbetegségek, de - ahogyan egész évben - ilyenkor is érdemes betartani a fültisztítás szabályait.
A világon elsőként Magyarországon alkalmazták azt a biológiai terápiát, amely a súlyos esetekben jelenthet megoldást a gyermekkori krónikus sokízületi gyulladás kezelésében.
A vakbél az emberi bélrendszer különös képződménye. Az emésztés folyamatában hatékonyan nem vesz részt, viszont kiváltképp 10-15 éves korban gyakorta begyullad, és szövődményei halálosak lehetnek.
A köszvény a szervezet húgysav-anyagcsere zavara. A köznyelvben csúznak is nevezett kórkép lényege, hogy a testfolyadékokban a húgysavszint megemelkedik.
Az ínhüvelygyulladás a legtöbb esetben olyan embereknél fordul elő, akik állandóan, nem természetes tartásban, monoton munkára használják a kezüket: például, írnak, számítógépnél dolgoznak, pénztárat kezelnek, hangszeren játszanak.
Három hétig nem lép fel Las Vegasban Celine Dion, a tervezett fellépések jelentős részét le kellett mondania, miután orvosai a hangszálproblémák miatt inkább pihenést javasoltak neki.
Dr. Neuwirth Tamás fül-orr-gégész beszélt a Csak csajok műsorában a felnőttkori mandulaműtétről. A gyakran visszatérő mandulagyulladás figyelmeztető jel lehet, a mandulát főleg akkor kell kivenni, ha az valamilyen súlyos tünet okoz.
Dr. Timár Tibor fül-orr-gégész szakorvos a reggeli Csak csajok műsorában beszélt arról, hogy a gyermekeknél leggyakoribb középfülgyulladással mit is lehet tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.