Rejtélyes kór gyötri Orbán Viktor fiát

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 13. 09:15
A Bors kiderítette, egy rejtélyes gyulladás hátráltatja a Puskás Akadémia NB II-es csapatának játékosát, Orbán Gáspárt, a miniszterelnök fiát. Az orvosok egyelőre nem tudják, mi okozza a gondot.
T.

Habár az elmúlt idényben már egyre több lehetőséget kapott a Videoton-Puskás Akadémia NB II-es focicsapatában Orbán Viktor miniszterelnök fia, a most futó bajnokságban nyolc forduló alatt mindössze egyetlen percet töltött a pályán. A jelenlegi idény előtt a Videotonból papíron kivált, továbbra is másodosztályban szereplő Puskás Akadémia edzője, Benczés Miklós elárulta, a felkészülés során elégedett volt Gáspárral, ám azért nem tudta többször bevetni, mert korábban sérüléssel, most pedig betegséggel bajlódik.

– Gáspár nagyon balszerencsés, hiszen ebben az idényben egyik gondja jön a másik után, az utóbbi időben ­edzésre sem tudott járni emiatt – magyarázta a csapatával az NB II Nyugati csoportját vezető edző. – Gyulladás van a szervezetében, de hogy ezt pontosan mi okozza, arról nincs tudomásom. A hozzáállásával egyébként semmi probléma, igazi csapatember, így amikor teheti, betegen is ott van a meccseinken, csak sajnos játszani nem tud egyelőre. Mindenesetre nagyon várom őt vissza, hiszen ügyes középpályás, aki a megfelelő agresszivitással próbál labdát szerezni, és a támadásokba is besegít.

Benczés hozzátette, amiatt, hogy Gáspár a csapata játékosa, semmilyen nyomás nincs rajta, hiszen egyetlen szülő, így Orbán Viktor sem szól bele a Puskás Akadémia összeállításába.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.