Keresett lánynak számított a modenai utcákon Arietta, akit gyilkosa megfojtott és a vonat elé lökött. A magyar örömlányt a halála előtti órákban 220 ezer forintnyi euróval honorálták vendégei.
Megrázó részletek derültek ki a 2016 szeptemberében Angliában meggyilkolt K. Melinda gyilkosáról. Az erőszakos férfit júliusban őrizetbe vette a rendőrség, s miután kiengedték óvadékkal, a nő két napon belül halott volt.
Könnyű a pálya széléről bekiabálni – gondolják Doszpot Péterről a Teve utcai rendőrpalotában. A nyomozók ugyanis úgy látják, hogy VV Fanni ügyében az önkéntes szakértők csak a munkájukat nehezítik meg.
Lerúgta a lépcsőn, egy karóval elverte, majd megfojtotta apját egy férfi Nyékládházán. Bár még szilveszter éjjel ölt, csak most derült ki a boncolási jegyzőkönyvből, mit is tett valójában.
A plátói szerelmét tizenháromszor megszúró K. Bálint azt állítja: azért ismerte be a gyilkosságot, mert az igazi tettes halállal fenyegette meg a szeretteit.
<p>Élettársa és anyósa is kiváló anyának tartja N. Katalint, az asszonyt, aki egy évig titokban tudta tartani, hogy megölte életképesen világra jött újszülöttjét. Katalin húszrétegnyi szemeteszsákba csomagolta a baba holttestét, majd...
<p>Döbbenetes részletek derültek ki a gyerekkori szerelmét brutális kegyetlenséggel meggyilkoló K. Bálintról. A 20 éves srác fiatal nők lemészárlásáról szóló videók hatására döntött úgy, hogy M. Vivienen kipróbálja: milyen érzés megölni valakit.</p>
<p>Egy hírhedt, 1925-ben elkövetett gyilkosság az alapja Szász János napokban bemutatott filmjének, A hentes, a kurva és a félszeműnek. A valóság a fikciónál is vérfagyasztóbb.</p>
Évekig rettegett a felgyújtott Beatrix húga, miután megtudta, hogy T. Bélát hazaengedték a kényszergyógykezelésből. A múlt héten az apjával is végző férfi vele is végezni akart.
Húsz év együttélés után ölte meg 71 éves élettársát a 83 éves Pista bácsi. A mezőnyárádiak nem tartják kizártnak, hogy az idős úr önvédelemből ölt, Terikétől többen féltek a csöndes kis faluban.
Házi őrizetből előzetes letartóztatásba, javítóintézetbe került a januárban történt rákoskeresztúri gyilkosság fiatalkorú gyanúsítottja – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék szerdán.
<p>Rettegve várhatja a tornyospálcai skizofrén gyilkos keresztapja T. Béla szabadulásának napját. A férfi ugyanis elfogásakor halálosan megfenyegette a rokont.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.