Aktuális

Elásta szeretőjét a szegedi bártulajdonosnő

B. B.

Létrehozva: 2019.02.28.

Egy bizarr szerelmi háromszög rajzolódik ki a szövevényes szegedi gyilkosság hátterében. Az 55 éves Ildikót szerelme, egy kétes hírű melegbár tulajdonosnője tette el láb alól. Ám most lebukott.

Két éve ke­reste családja B. Ildikót, akinek most találták meg a holttestét a rendőrök egy takaros szegedi családi ház kertjében elásva. Mint kiderült: az asszonyt megfojtották, nem más végzett vele, mint szerelme, Szeged egyik híres bárjának tulaj­donosa, V. Anita. A nőnek új kedvese, F. Győző segíthetett, őt bűnpártolással gyanúsít­ják. A pár a gyil­kosság után hátborzongató játékba kezdett: beköltöztek Ildikó lakásába, nyugodtan élték minden­napjaikat az asszony holtteste fölött.

Elnyelte a föld

Ildikónak még 2017 májusában, igencsak furcsa körülmények között veszett nyoma.

– Nagyon furcsa volt, hirtelen mindenkivel megszakadt a kapcsolata, mintha a föld nyelte volna el, még a legközelebbi ismerősei üzenetére, hívásaira sem reagált. Ekkor a családja már tudta, hogy nagy baj van – mesélte a Borsnak az asszony egyik ismerőse. – A család ugyan reménykedett, de a szívük mélyén tudták, hogy az asszony szerelme, Anita keze lehet a dologban. Ildi lánya már ekkor erre az átkozott nőszemélyre gyanakodott, tudta, hogy ő tett valamit az édesanyjával, de senki nem hitt neki – mondta dühösen az ismerős.

Kihasználta az érzelmeit

– Ildikó nem a férfiakat szerette, belehabarodott Anitába, aki kihasználta Ildi rajongását, és elhitette vele, hogy viszontszereti. Pedig csak Ildi pénze kellett neki, amit aztán eldorbézolt, elhalmoztatta magát ajándékokkal és csecsebecsékkel – me­sélte az ismerős. Aztán Ildikó egyszer csak eltűnt, Anita pe­dig egyik pillanatról a másikra beköltözött Ildikó házába, méghozzá férfi szeretőjével, Győzővel együtt.

– Hátborzongató volt, mert ez a nő mintha csak Ildi életét élte volna ezentúl. Csepp bűntudat sem volt benne, sőt külföldre járkált, bulikat rendezett, Ildi autóját használta, és megnyitotta a bárját, amit együtt vezettek a szeretőjével – sorolta. – Ha Ildi eltűnéséről kérdezték, összevissza hazudozott. Vagy azt mondta, hogy börtönben van, vagy azt, hogy elutazott, és csak velük tartja a kapcsolatot. El akarta hitetni, hogy Ildi engedélyével lakik a házban. Azt állította, hogy csak velük kommunikál üzenetekben. Belegondolni is szörnyű, hogy Ildi ekkor már nem is élt, ott pihent a saját kertjében elásva! – mondta könnyes szemmel az ismerős.

Befogadó légkör vár

V. Anita bárja nem csak Szegeden, országosan ismert az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) körében. A bár honlapján így írnak magukról: „Fő célkitűzésünk, hogy Szegeden olyan befogadó légkört teremtsünk, amelyben minden LMBT-ember félelem nélkül, önmagát vállalva bulizhat nálunk.” Jól menő hely, az ismerősök szerint a bevételből igencsak jól élt V. Anita.

– Nem szűkölködött, Győzővel külföldre jártak, nagy lábon éltek. A legszörnyűbb az egészben, hogy Ildikót onnan érte a végzet, ahonnan legkevésbé számított rá. A szerelmétől, akiért mindent megtett volna. És ez a nő meg az a férfi képes volt nagy partikat rendezni abban a kertben, ahova Ildi testét elásták. Mintha mi sem történt volna – mondta az asszony egyik hozzátartozója.

A rendőrség kedden csapott le a párosra. A kertet felásták, és megtalálták Ildikó holttestét. A 44 éves Anitát most em­beröléssel, míg a 45 éves Győzőt bűnpártolással vádolják. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze