Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

62. oldal - Gyerekek


Műmellel, befüvezve okozott balesetet az apa

Műmellel, befüvezve okozott balesetet az apa

Jonathan Harty alul meztelenül, női blúzban és műmellekkel fogta két 6 és 4 éves lányát, betette őket kocsijának hátsó ülésére, majd “kivágtatott” a Washington-i Seattle melletti autópályára.

Gyerekei szeme láttára erőszakolta az anyát

Gyerekei szeme láttára erőszakolta az anyát

Amikor a rendőrök kiérkeztek, a férfi meztelenül rohangált az udvaron és üvöltözött. Előtte kétszer is megpróbálta megerőszakolni a feleségét, majd megölt egy bárányt, hogy „férfiasságát bizonyítsa”.
Öt gyereket gázolt el a zebrán az Audi

Öt gyereket gázolt el a zebrán az Audi

Rettenetes baleset borzolja a kedélyeket Dél-Walesben: egy fekete Audi vezetője éppen egy általános iskola előtt vesztette el uralmát a jármű fölött, és az úttesten átkelő emberek közé csapódott. Kilencen súlyosan megsérültek a gázolásban,...
Az iskolai év végén sláger a szökés

Az iskolai év végén sláger a szökés

A Tárnokról elszökött Kálmánka három nap múlva került elő. Nem egyedi eset az övé. Magyarországon több ezer kicsi eltűnését jelentik be. A Bors az okoknak járt utána.
A gatyánk is rámehet a nyári táborokra

A gatyánk is rámehet a nyári táborokra

Leveszik a vakáció gondját a szülők válláról a nyári táborok. Főleg, ha nem csak egy-két hétig tartanak, hanem akár egész nyáron át. Akik drágállják a helyi kínálatot, hasonlítsák az alábbiakhoz! Mindjárt jobban érzik majd magukat.
Rovarirtó mérgezett meg nyolc embert Budapesten

Rovarirtó mérgezett meg nyolc embert Budapesten

Rovarirtószer miatt vittek kórházba kivizsgálásra nyolc embert, köztük hat gyereket a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utca egyik lakásából hétfő este - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Megint gyerekekre omlott a fal

Megint gyerekekre omlott a fal

Hat méter hosszú, ötven centi magas leomló belső válaszfal megsebesített két gyermeket és egy felnőttet. Az egyikük súlyosan sérült.
Jézusnak képzelte magát Jacko

Jézusnak képzelte magát Jacko

Isteni parancsra vette körbe magát fiatal gyerekekkel Michael Jackson – legalábbis ez hangzik el egy videofelvételen, ami most került elő az énekes 2005-ös szexuális zaklatási ügye kapcsán.
91 embernek veszett nyoma a tornádóban

91 embernek veszett nyoma a tornádóban

Nem végleges adatok szerint legkevesebb 91 - hivatalosan megerősített adatok szerint 51 - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra. 320 km/h -val érkezett a pusztító légörvény.
Bosszúból vágta el két gyereke torkát az apa

Bosszúból vágta el két gyereke torkát az apa

Ismerősök szerint a válása után teljesen bekattant a már korábban is gyakran agresszívan viselkedő apa. Csak fűtötte dühét, hogy a két gyereket a feleségnek ítélte a bíróság. Az első láthatásnál úgy állt bosszút, hogy kegyetlenül...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.