Aktuális

10 évig kínozta négy gyerekét a szörnyeteg pár

Bors

2013. június 4. kedd 00:30

Emberi ésszel felfoghatatlan, amit egy belga pár, Sebastien Hardenne és Isabelle Simon művelt éveken keresztül a saját gyerekeivel. A kegyetlen kínzásokért tíz év börtön vár rájuk.

A három lánnyal és egy fiúval szemben, akik ma 11 és 16 év közöttiek, olyan embertelen bánásmódot tanúsítottak a szülők, ahogyan egy állattal sem bánna senki.

Az még a legkevesebb, hogy bezárva tartották és a falon keresztül egy lyukon át etették őket, de emellett rendszeresen vascsövekkel, korbáccsal verték a szerencsétlen kicsiket, az apa pedig nem egyszer a gyerekek szájába vizelt - számolt be a Daily Mail.

Volt, hogy a lányokat egy bőröndbe zárták, amit bekentek kutyaszarral. Ami a legdurvább: az apa olyan kínzást is alkalmazott a gyerekeken, amit állítólag a guantanamói börtönben szokás: az úgynevezett vizes deszka módszerrel fegyelmezte őket. Ennek során egy ruhadarabbal terítik le az áldozat arcát, amelyre lassan vizet csorgatnak, így nem kap levegőt, és olyan érzése van, hogy megfullad.

Tíz évig folytak a válogatott kínzások, annak ellenére, hogy az iskolából jelezték a gyerekvédelmi szervezeteknek, hogy valami baj van a gyerekekkel, mert piszkosak és alultápláltak. Az embertelen szülőket tíz év börtönre ítélte a bíróság.

További cikkek

Dráma

Harmadszor landolt kamion a család kertjében a Bács-Kiskun megyei Bodogláron

Gyász

Orbán Viktor megható szavakkal búcsúzik Csollány Szilvesztertől

Ez is érdekelhet

life.hu

Életveszélyes állapotban szállították kórházba a magyar rappert: végre hír érkezett az állapotáról

888.hu

Lehetőséget biztosítunk Hajnal Miklósnak a bizonyításra

origo.hu

Kékvérű kolosszus a német SUV-ok ellen - Range Rover (2022) bemutató

magyarnemzet.hu

Megkezdődött Päivi Räsänen pere, aki Pál apostolt idézte a homoszexualitásról

kisalfold.hu

Búcsú a bajnoktól - videón Csollány Szilveszter olimpiai aranyat érő gyűrű gyakorlata

origo.hu

Nyüzsgő római város romjai mesélnek a „feketeföldiekről”

nemzetisport.hu

Gyász: a miniszterelnök is gyászolja Csollány Szilvesztert

origo.hu

Elektromos járműveket fejleszt és gyárthat Magyarországon a Kamaz

vg.hu

Nyolc éve fekszik kórházban műtéti fertőzés miatt a lánya, 100 millió forintra perli a kórházat

nemzetisport.hu

Gyász: edzője saját gyermekeként tekintett Csollány Szilveszterre

magyarnemzet.hu

„Szégyen!” – siket képviselők reagáltak Márki-Zay minősítésére

origo.hu

Gyanútlanul álltak az autósok és motorosok a pirosnál, hátulról jött a gyilkos, fékhibás kamion