Bosszúból vágta el két gyereke torkát az apa

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 20. 09:00
Ismerősök szerint a válása után teljesen bekattant a már korábban is gyakran agresszívan viselkedő apa. Csak fűtötte dühét, hogy a két gyereket a feleségnek ítélte a bíróság. Az első láthatásnál úgy állt bosszút, hogy kegyetlenül kivégezte a gyerekeket.
Bors

Franciaországban, Lyon egyik külvárosában történt a borzalmas családi tragédia.

A francia anya még most is olyan sokkos állapotban van, hogy a rendőrség nem tudta kihallgatni, a 48 éves brit apát, aki véres ruhában, rollerral menekült a helyszínről, azóta elfogták.

A gyilkosság előzménye a szokásos szörnyű válásos történet: a nő megelégelte az agresszív és iszákos férfi viselkedését, és két évvel ezelőtt elvált tőle. Ötéves lányukat és tízéves fiukat az anyának ítélte a bíróság.

Az apa eleinte csak felügyelettel láthatta őket – a tragédia napja volt a válás óta az első alkalom, amikor egyedül lehetett a gyerekekkel, akik nála töltötték a péntekről szombatra virradó éjszakát. Amikor a nő másnap a kicsikért ment, a lépcsőházban szembetalálkozott a volt férjével, aki vérfoltos ruhában menekült.

A lakásban az anyjuk átvágott torokkal találta meg a két szerencsétlen gyereket, már nem lehetett segíteni rajtuk.

Ismerősök szerint az apa képtelen volt feldolgozni a válást, és a borzalmas gyilkossággal akart bosszút állni exfeleségén, hogy az örökre boldogtalan legyen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.