<p>Kétségbeesetten keresi a családja a bátonyterenyei Varga Andreát. A 20 éves lány egy ismeretlentől kapott egy titokzatos telefonhívást, azóta nem találják. A lányra számtalan veszély leselkedhet, ugyanis Andrea szellemi fogyatékos. </p>
<p>Életveszélyben lehet egy öt napja eltűnt soroksári családanya. Sipeki Máriának a születésnapját követő napon, múlt pénteken veszett nyoma: dolgozni indult, de nem ért be a munkahelyére. </p>
A három eltűnt lányból kettőt megtaláltak a rendőrök. Igaz, egyikük ismét megszökött. Sopronban közben az a hír járja, hogy Ausztriába prostituáltnak adják el a fiatalokat. A Kisalföld utánajárt.
<p>Dr. B. Janka jogász közölte ismerőseivel, hogy szerelmes, új kapcsolata van, másnap viszont nyoma veszett. Két hete nem adott életjelet magáról. </p>
Különös körülmények között tűnt el a debreceni Modem terméből Csontváry 100 milliót érő képe egy tusrajzzal együtt. A rendőrség két év alatt sem találta meg a tolvajt, és már nem is akarja keresni.
A szentesi kórház melletti erdőben találták meg Barhács Attila holttestét, akinek egy hónapja veszett nyoma. A Bors információi szerint minden jel arra utal, hogy végzett magával.
<p>Öt napja nincs hír Kovács László extrém túrázóról, aki a teljesen lakatlan bolíviai sósivatagnak vágott neki vasárnap este. A helyiek fogadtak: a férfi megfagy, vagy még előtte feladja az expedíciót a szélsőséges körülmények miatt.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.