A kétségbeesett szülők dél körül értesítették a tatai rendőröket, hogy az udvaron játszó 3 éves gyermekük és a család kutyája eltűnt. A rendőrök azonnal elkezdték keresni a gyermeket: először a tatai Öreg-tó környékére mentek, közben a rendőrautó hangszóróján szólongatták a kicsit, hátha betévedt az erdőbe. A gyermeket azonban nem találták meg, ezért tovább folytatták a kutatást.
A környéken percek alatt híre ment a kisgyermek eltűnésének, rövid időn belül rengeteg önkéntes csatlakozott a keresőlánchoz. Óriási versenyfutás kezdődött az idővel, hisz mindenki tudta, hogy a gyermek életveszélyben lehet. Szerencsére alig fél órán belül sikerrel jártak: a Tata és Tatabánya közti horgásztavas területet fésülték át, amikor a Derítő-tó partján megtalálták a kisfiút a család kutyájával együtt: az állat és a gyermek békésen pihengetett egymás mellett.
– Úgy tudjuk, a lakhelyétől közel hét kilométerre van a tó, szóval egészen messzire jutott. Jólszituált környékről csellengett el a fiú, a szülők halálra aggódták magukat érte – mondta a Borsnak egy helybéli.
A zsaruk a megszeppent kisfiút és túrázótársát is hazaszállították. Úgy tudjuk, az ügyet nem vizsgálják, eljárás nem indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.