Aktuális

Kiderült, miért tűntek el a soproni lányok

Kisalföld

Létrehozva: 2016.08.03.

A három eltűnt lányból kettőt megtaláltak a rendőrök. Igaz, egyikük ismét megszökött. Sopronban közben az a hír járja, hogy Ausztriába prostituáltnak adják el a fiatalokat. A Kisalföld utánajárt.

Forrás: Wikimedia

Néhány nap alatt három lány is eltűnt Sopron különböző gyermekvédelmi intézeteiből. A három tini közül az egyik, a 17 éves Erzsébet önként jelentkezett gyámjánál, hogy nem lett bűncselekmény áldozata, nem sérült meg. Információink szerint a lány a médiában látta, hogy keresik, ezért úgy döntött úgy, visszamegy az intézetbe. Ő egyébként többször megszökött már.

A másik két lányt még keresik. 16 éves Diána eltűnését vasárnap közölte a rendőrség, a lány július 12-én tűnt el egy Sopron közelében lévő harkai lakás otthonból.

Kalányos Natália július 6-án egy soproni gyermekvédelmi intézetből engedély nélkül távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Őt egy másik intézetből helyezték át Sopronba. Itt azonban meg is mondta: mivel a régi helyén vannak a barátai, ezért meg fog szökni. Így tett.

A rendőrségnek nincs információja arról, hogy a megszökött lányok bűncselekmény áldozatai lettek volna. Az esetek között sem találtak összefüggést, azokat külön kezelik.

Sopronban már lehetett hallani arról is, hogy Ausztriába prostituáltnak adják el a fiatalokat. A nyomozás jelen szakaszában ez is cáfolható. Az azonban igaz, a veszély valós. Már egy is évtizede is erről szóltak a hírek: valós a félelem, hogy külföldön prostitúcióra kényszeríthetik a fiatal lányokat. Feljelentést sok esetben azért nem tesznek, tettek a sértettek, mert félnek a következményektől.

A tapasztalt gyerekvédelemben dolgozó szakemberek az elmúlt évekből azonban csupán néhány olyan esetre emlékeznek, ahol Sopronból megszökött fiatalkorút dolgoztattak külföldön prostituáltként.

Szabad intézetek

A soproni és a városkörnyéki intézetek nyílt házak, ahol az ott lakóknak szabad a mozgásuk. A térségben egyébként öt ilyen működik, s összesen több, mint száz gyereket, fiatalt nevelnek. A legtöbbjükkel nincs is gond, rendesen járnak iskolába.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193802_auto_resized.jpg
vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről