Lassan két hónapja rejtőzködik a rabolt milliókkal az rákospalotai bankrablás trükkös elkövetője, a szoknyás rablóként elhíresült fantom. Az ügyben több tanút is kihallgattak, de rendőrségnek még nincs gyanúsítottja.
Ahogyan azt a Bors megírta, hétfőn késő délután egy szalmakalapot viselő férfi, piros táskával az oldalán kirabolt egy újpalotai bankot. A rendőrség keresi a rabló. Ambrus Attila úgy véli, nagy esély van arra, hogy a férfit soha nem...
Mindent tűpontosan eltervezhetett az a szalmakalapos bankrabló, aki egy újpalotai fiókot rámolt ki: megvárta, míg minden bezár és taxi sincs a környéken. Hangtalanul jött és távozott a hárommillióval, most hajtóvadászat folyik ellene.
Tavalyi szabadulása óta teljesen új életet kezdett Kaiser Ede. Az egykori bűnöző 18 évet töltött rácsok mögött különböző súlyú bűncselekmények miatt. Tévedésből a móri mészárlásban is bűnösnek mondták ki, de abban az ügyben...
Két órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétfőn délután kirabolt egy szentesi pénzintézetet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Jesse James a vadnyugat leghírhedtebb banditája volt. Az amerikai polgárháborúban kezdte bűnözői karrierjét, amikor 17 évesen, 1864-ben csatlakozott Charles Quantrill ezredes szabadcsapatához. A déliekkel szimpatizáló társaság gátlástalanul...
Három embert ölt meg két bekattant, begyógyszerezett túszejtő 1988 augusztusában, Németországban. A brutális történetet most az 54 óra című minisorozatban dolgozták fel, amely hétvégén az Epic Drama csatornán látható.
Álcázott szerelmi bosszú, avagy elbaltázott rablógyilkosság? A mai napig nem tudni, ki követhette el, és milyen okból a hetvenes évek egyik legszörnyűbb rablógyilkosságát, a Hungária körúti bankrablást.
Mindent felülmúló bankrablást terveztek a vadnyugat egykori rémeinek tartott Dalton fivérek, de végül öngyilkos akcióba torkollott a tervük. Október 5-én lesz 127 éve, hogy leszámoltak a bandájukkal.
Az egész országot sokkolta a 17 évvel ezelőtti, nyolc ártatlan ember meggyilkolásával járó móri bankrablás. A megrázó történéseket hamarosan a filmvásznon láthatjuk viszont.
<p>Az első magyar bankrablás több mint száz éve történt, amikor két orosz munkás úgy döntött, egy újpesti bankfiókban próbál szerencsét. Tervük azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervezték, így az első magyar széfrobbantásból...
Altatásban tartják a fővárost tegnap vadnyugattá változtató Sz. Károlyt, a túszejtő szökevény a combjába, térdébe, vállába, csípőjébe is kapott golyót. A Bors megtudta: a férfi különösen veszélyes bűnöző, aki már 20 évesen...
<p>Ambrus Attila a mai napig megosztja a társadalmat. Vannak, akik évtizedekkel a rablásai után is népi hősnek tartják, mások átkozzák a nevét és akadnak, akik bosszúra szomjaznak.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.