Saját embere nyírta ki Jesse Jamest

Saját embere nyírta ki Jesse Jamest

vadnyugat
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 21. 20:00
Jesse James a vadnyugat leghírhedtebb banditája volt. Az amerikai polgárháborúban kezdte bűnözői kar­rierjét, amikor 17 évesen, 1864-ben csatlakozott Charles Quantrill ezredes szabadcsapatához. A déliekkel szimpatizáló társaság gátlástalanul használta fegyverét, és habozás nélkül gyilkolt, ha a helyzet úgy hozta.
Kóré Károly

Jesse a feljegyzések szerint meglehetősen forrófejű és meggondolatlan volt, míg a vele dolgozó fivére, Frank körültekintőbb és nyugodtabb. Ő a legendárium szerint kevesebbet is ölt. A háború végén a szövetségi erők hajtóvadászatot indítottak a társaság ellen. Kihirdették, hogy aki a csapatból önként feladja magát, elkerüli a kötél általi halált. Frank élt is a lehetőséggel, így szabadlábra helyezték, Jesse viszont bujkálni kezdett, de a bűnözést nem fejezte be, majd egy tűzharcban megsérült. „Könyörületből” elengedték, hogy otthon haljon meg, de a bűnüldözők pechjére felépült, és önállóan kezdett tevékenykedni. A híres Youngerekkel külön bandát alapított. 

1866-ban kiraboltak egy bankot, ahonnan 60 ezer dollárt vittek magukkal. 1869-ben Gallitinban majdnem elkapták őket, ezért két évre visszavonulót fújtak. Ezután Iowában és Gallitinban követtek el rablásokat. Egy alkalommal Jesse egy istentiszteletet is félbeszakított, mondván, a bankot kirabolta, és jobb lenne, ha az emberek odamennének. Kansasben egy piacra tértek be fosztogatni, ahonnan úgy vágtáztak el lóháton, hogy közben a levegőbe lövöldöztek. 1873-ban kiraboltak egy vonatot, mert úgy hitték, hogy aranyrudakat és százezer dollárt szállít, de végül csak néhány ezer dollár lett az övék.

Az eddigre megyeszerte rettegett Jesse-t 1876-ban óriási veszteség érte. Northfieldben összefogtak ellenük és a hegyekbe kergették őket. Számos bűnözőt megöltek, a Younger testvéreket pedig elkapták. Jesse és Frank elmenekült, majd sokáig álnéven bujkáltak. Miután újra elkezdtek „dolgozni”, vérdíjat tűztek ki a fejükre. Az egyik embere, Robert Ford megegyezett a hatóságokkal, hogy büntetlenségért és tízezer dollárért likvidálja a bandavezért, majd meg is tette. 1882. április 3-án egy kocsmában hátulról fejbe lőtte.

Sírfelirata sem hétköznapi

Élt 34 évet, 6 hónapot és 28 napot. Egy gyáva áruló gazfickó lőtte le, aki nem érdemli meg, hogy nevét ideírják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.