Most kaptuk: Gépfegyveres rendőrök lepték el a Kolozsvár utcát – Bankrablás történt

Most kaptuk: Gépfegyveres rendőrök lepték el a Kolozsvár utcát – Bankrablás történt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 09. 20:47
A rendőrség és a mentők is kivonultak a helyszínre.
Bors

Most kaptuk a hírt, miszerint a XV. kerületi Kolozsvár utcában található egyik bank környékét ellepték a rendőrök. Lapunk információi szerint a pénzintézetben hárman tartózkodtak, akik között túszok is lehettek: a helyszínen ugyanis túsztárgyaló is megjelent.

Folyamatosan érkezett az erősítés, gépfegyveres, golyóálló mellényt viselő rendőrök vették körbe a bankot.

Végül kiderült: a rabló megvárhatta a zárórához közeli időpontot, amikor bement a bankba, a két bent tartózkodó dolgozót bezárta, mobiltelefonjaikat elvette. A pultosoktól pénzt követelt – lapunk információ szerint 3 millió forintot –, amit meg is kapott, közben a két nő megnyomta a pánikgombot.

A rabló ezután elmenekült a helyszínről.

A rendőrség hajtóvadászatot indított

Fegyverrel, vagy annak utánzatával fenyegetve követelt pénzt ismeretlen tettes egy pénzintézet alkalmazottaitól Budapest XV. kerületében 2021. augusztus 9-én 17 óra körül – adta hírül időközben a police.hu.

Mint azt lapunk is megírta, az elkövető a zsákmányolt pénzzel elmenekült a helyszínről.

Lövés nem történt, nem sérült meg senki, de a sokk miatt az alkalmazottakhoz mentőt hívtak. A fővárosi rendőrök azonnal lezárták a környéket, és hajtóvadászatot indítottak a rabló után.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.